Räikkönen: Rendben volt a stratégiánk

Kimi Räikkönen szerint a Ferrari nem rontotta el a taktikát az Olasz Nagydíjon, ugyanis ez tűnt a működőképesebb stratégiának, még akkor is, ha ezzel Hamiltont nem tudták legyőzni.


Kimi Räikkönen szerint a Ferrari nem rontotta el a taktikát az Olasz Nagydíjon, ugyanis ez tűnt a működőképesebb stratégiának, még akkor is, ha ezzel Hamiltont nem tudták legyőzni.

Sebastian Vettel és Kimi Räikkönen a rajtot követően a második, illetve harmadik helyen haladt, miután Lewis Hamilton számára rosszul sikerült a start, és sikerült megelőzniük őt.

A Mercedesszel szemben a Ferrari kétkiállásos taktikát választott, ezzel viszont Hamilton visszaelőzte Vettelt és Räikkönent.

A finn pilóta szerint a csapat nem hibázott, jól döntött, amikor a két kerékcserés stratégia mellett voksolt, még akkor is, ha ezzel nem tudták megelőzni Hamiltont.

„Ez volt a leggyorsabb variáció számunkra a rajttól a célig” – mondta Räikkönen. „Sajnos ez nem volt elég ahhoz, hogy jobb eredményt érjünk el, de legalább adtunk a Mercedesnek egy kis gondolkodnivalót.”

„A harmadik és negyedik hely nem az, amit várunk, de ezt értük el. Az elmúlt hétvégék alapján úgy tűnik, hogy a helyes irányba haladunk, szóval ezt kell fenntartanunk, aztán meglátjuk, hogy ez mit hoz.”

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Hozzájárulok, hogy az F1VILAG.HU hírlevel(ek)et küldjön számomra, és közvetlen üzletszerzési céllal megkeressen az általam megadott elérhetőségeimen saját vagy üzleti partnerei ajánlatával:*
Hozzájárulok (Az adatkezelés részletei »)

Görgess tovább az újdonságokért!

HIRDETÉS

Kapcsolódó cikkek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

További hírek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

Exkluzív F1-es videók!

Imádod a Forma-1-et? Megnézel mindent, ami kedvenc sportágadról szól? Akkor ne maradj le YouTube-csatornánk újdonságairól sem!