Raikkönen soha nem gondolt a visszavonulásra - F1VILÁG.HU

Raikkönen soha nem gondolt a visszavonulásra

HIRDETÉS

Kimi Raikkönen elmondta, egy pillanatig sem gondolt a visszavonulásra, miután a Ferrari hazai versenyén bejelentette, hogy egészen a 2010-es szezon végéig meghosszabbította szerződését jelenlegi munkaadójával.

Kimi Raikkönen elmondta, egy pillanatig sem gondolt a visszavonulásra, miután a Ferrari hazai versenyén bejelentette, hogy egészen a 2010-es szezon végéig meghosszabbította szerződését jelenlegi munkaadójával.

Rengeteg híresztelés látott napvilágot a finn pilóta jövőjéről az elmúlt időben, különösen azok után, hogy egyszerűen képtelen volt felvenni a versenyt csapattársával, Felipe Massával.

A Ferrari azonban egyszer s mindenkorra véget vetett a találgatásoknak, és megerősítette, hogy változatlan versenyzői felállással vág neki a következő két idénynek.

“Soha nem állítottam, hogy a visszavonulás egy lehetőség volt számomra. Ezt pontosan ti állítottátok” – mondta Raikkönen a riportereknek Monzában.

“Ez nem az volt, amit én mondtam. Én azt mondtam, hogy még legalább a következő évad végéig érvényes szerződésem van a csapattal, aztán pedig majd meglátjuk. Még van néhány évünk, és mikor eljön az idő, majd megnézzük, mi fog történni azután.”

“Egyébként pedig mindig is érvényes szerződésem volt a csapattal a következő idényre. Soha nem mondtam azt, hogy vissza foguk vonulni, ez mind tőletek származott. Még mindig nagyon élvezem a versenyzést.”

“Néha, mikor nem jönnek az eredmények, nem olyan mókás a dolog, de ez nem azt jelenti, hogy ne élvezném. Nem volt nehéz választás. Élvezem a munkát az emberekkel, így nagyon boldog vagyok.”

Annak ellenére, hogy nem úgy mentek számára a dolgok, ahogy azt szerette volna, Raikkönen elmondta, soha nem aggódott jövője miatt.

“Semmi miatt nem aggódtam. Az én döntésem volt, így tudtam, mit tehetek, és mi lehetséges. Ez semmit nem változtat erre az évre, vagy a jövőre nézve, továbbra is a tudásom legjavát akarom nyújtani” – magyarázta a Ferrari versenyzője.

“Bízom benne, hogy megtaláltuk a helyes irányt, és ismét hozhatjuk a jobbnál jobb eredményeket” – folytatta Raikkönen, aki azt is hozzátette, a csapatváltás szóba sem jöhetett.

Hirdetés

“Nem akartam máshova menni. Nyertem a tavalyi évben, és még mindig megvan az esélyünk a címvédésre. Továbbra is élvezem a sportot, még akkor is, ha néha nem olyan szórakoztató a dolog.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!