Friss hírek

Räikkönen szerint nem fog küszködni a Ferrari a folytatásban

Fotó: Singapore GP

A Ferrari versenyzője, Kimi Räikkönen azt mondja, hiba azt feltételezni, hogy az olasz istálló szenvedni fog a Forma-1-es bajnokság következő versenyein.

A maranellóiak nagy lehetőséget szalasztottak el Szingapúrban, hiszen mindkét versenyzőjük már a rajt után kiesett egy olyan pályán, ahol abszolút a győzelemre pályázhattak volna.

A betli miatt Sebastian Vettel hátránya 28 pontra nőtt az összetettben Lewis Hamiltonnal szemben, a Mercedes pedig még inkább ellógott a konstruktőrök versenyében.

A soron következő versenyhelyszínek ráadásul papíron a Mercedes autóinak is kedveznek – így a Ferrarinak nem lesz könnyű dolga.

Räikkönen szerint azonban rosszul teszi, aki leírja őket.

„A média azt feltételezi, hogy nehéz pályák lesznek ezek számunkra, de mi nem. Egy újabb verseny vár ránk, egy újabb hétvége, ahová úgy érkezünk meg, hogy teljes erőbedobással harcolunk, és mindent beleadunk” – mondta a 2007-es év világbajnoka.

Hasonlóan optimistán várja a folytatást a vb-címre pályázó Vettel is.

„Kár, hogy nem tudtuk megmutatni a tempónkat Szingapúrban – de lesznek még versenyek, és meggyőződésem, hogy ezek lehetőségeket kínálnak számunkra” – fogalmazott a német versenyző.

A Ferrari csapatát irányító Maurizio Arrivabene azt ígéri, vissza fognak vágni a kiábrándító szingapúri szereplés után.

„Kiábrándítóan alakult a hétvége, nem sikerült olyan eredményt elérnünk, mint amire számítottunk” – mondta a szakember. „De ez nem jelenti azt, hogy vége a harcnak – csupán nehezebbé vált a küzdelem.”

„Bizonyítottuk, hogy kiváló autónk és két nagyszerű versenyzőnk van. Garantáljuk, hogy az utolsó verseny utolsó kanyarjáig küzdeni fogunk.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

Ezeket is ajánljuk!

További hírek

Exkluzív F1-es videók!

Imádod a Forma-1-et? Megnézel mindent, ami kedvenc sportágadról szól? Akkor ne maradj le YouTube-csatornánk újdonságairól sem!