Raikkönen szerint sok van még a Ferrariban - F1VILÁG.HU

Raikkönen szerint sok van még a Ferrariban

HIRDETÉS

A Ferrari finn versenyzője, Kimi Raikkönen biztos benne, hogy még jobb teljesítményre lesz majd képes csapata a hétvége hátralévő részében, jóllehet ő volt a leggyorsabb a pénteki edzéseken az utcai pályán Valenciában.

A Ferrari finn versenyzője, Kimi Raikkönen biztos benne, hogy még jobb teljesítményre lesz majd képes csapata a hétvége hátralévő részében, jóllehet ő volt a leggyorsabb a pénteki edzéseken az utcai pályán Valenciában.

A világbajnoki címvédő, aki az elmúlt futamokon rendre alulmaradt csapattársával, Felipe Massával szemben az időmérő edzéseken, elmondta, most mindent el fog követni annak érdekében, hogy előkelőbb helyről kezdhesse meg a vasárnapi versenyt, mert attól tart, kevés előzési pont van az utcai ringen.

“Előzni? Nagyon nehéz lesz, ahogy mindig. Éppen ezért bízom benne, hogy nem lesz szükségem az előzésre, és a lehető legjobb helyen végzek majd az időmérő edzésen” – mondta a finn pilóta. “Nem rosszak a mai beállítások, bár még rengeteg hely van a fejlődésre.”

Raikkönan azt is elmondta, hogy nagyon élvezte az új pályán való körözést, és már alig várja a hétvége további részét.

“Szeretek vezetni ezen a pályán. Teljesen más, mint az eddig ismert utcai pályák. Már tegnap, mikor végigsétáltam a ringen, tudtam, hogy élvezetes lesz, amit a mai edzések be is igazoltak. Vannak nagyon gyors szekciók, és szinte mindenhol nagy hely van, hasonlóan, mint a korábban használt észak-amerikai pályákon.”

“A szervezők kiváló munkát végeztek. Jól kezdtük a hétvégét, azonban még túl korai lenne megmondani, hol is állunk valójában legközelebbi ellenfeleinkhez képest” – tette hozzá a finn versenyző.

Massa a negyedik helyen fejezte be a mai napot, két tizeddel lemaradva csapattársa mögött, azonban elégedetten nyilatkozott az első két szabadedzést követően.

“A burkolat még mindig nagyon piszkos, könnyű hibázni, ami értékes tizedekbe kerülhet. Ahhoz pedig, hogy tökéletes kört teljesíts, nem szabad hibáznod. Szeretem a pályát, kiváló a légkör, a szervezők pedig fantasztikus munkát végeztek” – mondta a brazil pilóta. “Fontos volt, hogy azonnal megtaláljuk a megfelelő beállításokat, ami végül sikerült.”

A Ferrari csapatvezetője, Stefano Domenicalli ugyan elégedett volt csapata teljesítményével, figyelmeztetett, hogy az eddig látottakból még nagyon nehéz messzemenő következtetéseket levonni a hétvége hátralévő részére nézve.

“Egyelőre azt mondhatjuk, hogy versenyképesek vagyunk, bár a pénteki edzésekből még semmire nem lehet következtetni. Az, hogy sikerül-e elérnünk céljainkat, csak a holnap délutáni időmérő edzésen és a versenyen fog eldőlni” – magyarázta a szakember.

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!