Raikkönen szerint verhetetlen lesz az új Ferrari - F1VILÁG.HU

Raikkönen szerint verhetetlen lesz az új Ferrari

HIRDETÉS

A világbajnoki címvédő Kimi Raikkönen úgy gondolja, hogy a Ferrari remek pozícióban van az F2008-as modellel, mely elődje minden erősségét megtartotta, ám elhagyta annak gyengéit.

A világbajnoki címvédő Kimi Raikkönen úgy gondolja, hogy a Ferrari remek pozícióban van az F2008-as modellel, mely elődje minden erősségét megtartotta, ám elhagyta annak gyengéit.

Az olasz gárda első komolyabb tesztprogramját teljesítette új autójával a héten a spanyolországi Jerezben, és Raikkönen teljes mértékben meg volt elégedve az F2008 teljesítményével.

A finn pilóta elmondta, az idei modell komoly előrelépés elődjével szemben, jóllehet az F2008 egy teljesen új aerodinamikai csomagot kap még a márciusi szezonnyitó Ausztrál Nagydíj előtt.

“Majd meglátjuk, hogy a többiek mit csinálnak, de úgy gondolom, remek pozícióban vagyunk” – mondta Raikkönen a Gazzetta dello Sportnak adott nyilatkozatában.

“Komoly előrelépésre számítottunk a tavalyi autóhoz képest, és ezt meg is kaptuk. Nem is beszélve arról, hogy még nem készült el az új autó végleges csomagja, mellyel versenyezni fogunk a szezonnyitón. Nagyon elégedett vagyok.”

Az új autó tengelytávját rövidebbre tervezte a csapat, miután a tavalyi modell egyszerűen képtelen volt felvenni a versenyt a szűkebb, lassabb pályákon a rivális McLarennel.

Raikkönen azonban elmondta, hogy bár még csak most kezdték meg az új autó tesztelését, eddig minden jel arra utal, hogy ezt a problémát sikeresen kiküszöbölték.

“Azokon a területeken, ahol fejlődnünk kellett, sikerült fejlődnünk. A lassú íveken sokkal jobb lett az autó tapadása” – magyarázta a Ferrari újdonsült világbajnoka. “Keményen dolgoztunk ezen a területen, és azt kell mondjam, az eredmények bíztatóak.”

Eddig minden jel arra utal, hogy ismét a McLaren lesz a Ferrari legfőbb riválisa, amit az is alátámaszt, hogy a wokingiak MP4/23-as kódszámot viselő versenygépe eddig remekül teljesített a téli teszteken.

Mikor a következő idényről, és egykori csapata jelenlegi formájáról kérdezték, Raikkönen a következőket mondta: “Nem tudom, hogy miként állnak, de egy biztos, nagyon erősnek tűnnek. Viszont nem szabad megfeledkeznünk a BMW-ről és a Renault-ról, mely csapatok szintén komoly előrelépést érhetnek el az idei évben.”

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!