A Red Bull motorsport-tanácsadója, Helmut Marko bevallotta, Kimi Räikkönen életkora bizony komoly szerepet játszott a világbajnok alakulat jövő évi versenyzőpárosával kapcsolatos döntésbe.
A Red Bull motorsport-tanácsadója, Helmut Marko bevallotta, Kimi Räikkönen életkora bizony komoly szerepet játszott a világbajnok alakulat jövő évi versenyzőpárosával kapcsolatos döntésbe.
A Milton Keynes-i gárda sokáig egyeztetéseket folytatott a finn versenyzővel, végül azonban úgy döntött, a 24 éves Daniel Ricciardót szerződteti az év végén távozó Mark Webber helyére.
Helmut Marko elárulta, mivel hosszabb távra terveztnek új versenyzőjükkel, a 33 esztendős Räikkönen nem felelt meg a Red Bull elképzeléseinek.
„A döntést az alapján hoztuk meg, hogy mi a legjobb a csapatnak hosszabb távon – nemcsak arra figyeltünk, hogy mi a legjobb most azonnal” – mondta a szakember az O Estado de S.Paulo című brazil lapnak.
„Hány éves is Kimi, 34? Daniel 24. A szerződés pedig három évre szól. Szóval Daniel volt az, aki a legjobb kilátásokkal rendelkezett a csapat számára.”
Marko elismerte emellett azt is, nem lenne könnyű dolguk, ha 2014-ben Räikkönen lenne Sebastian Vettel csapattársa.
„Nem könnyű két olyan versenyzőt kezelni, mint Sebastian és Kimi” – magyarázta a Red Bull tanácsadója. „Mindketten kötelességüknek érzik, hogy a legjobbak legyenek.”
És hogy mit is vár a Red Bull a Toro Rossótól érkező Ricciardótól?
„Reméljük, hogy három-négy verseny után képes lesz felvenni a versenyt Sebastiannal. Nem azt mondom, hogy le kell győznie Vettelt, de remélem, hogy szállítani fogja azokat a pontokat, melyekre szükségünk van a konstruktőri bajnokság megnyeréséhez.”
„Fontos, hogy Daniel olyan gyors legyen, mint Mark. Olykor Mark ugyanazon a szinten teljesített, mint Sebastian, sőt, néha még jobban is. Pontosan ezt várjuk Ricciardótól is.”
Marko kifejtette továbbá, őrültség lett volna egy olyan versenyzőt Sebastian Vettel mellé ültetni, mint Fernando Alonso.
„Soha nem dolgoztunk együtt Alonsóval, márpedig az, ha az ember két világbajnokot ültet autóiba, megköveteli, hogy jól ismerje az adott versenyzők karakterét. Vannak, akik tudnak együtt dolgozni, mások nem. Az alapján, amit mi Alonsótól láttunk, úgy véltünk, hogy nincs mód arra, hogy megfelelően kezeljük a viszonyt.”