Räikkönen: Van még dolgunk a beállításokkal - F1VILÁG.HU

Räikkönen: Van még dolgunk a beállításokkal

HIRDETÉS
170017_aus

A beállításokat és a nem megfelelő taktikát okolja a gyenge kínai szereplésért a Ferrari finn versenyzője, Kimi Räikkönen.

A 2007-es év világbajnoka csupán az 5. helyen ért célba Sanghajban, miközben csapattársa, Sebastian Vettel második lett a versenyen.

Räikkönen a leintés után elárulta, úgy érzi, rosszul taktikáztak, de még nem tudja csapata, a Ferrari álláspontját.

„Az az érzésem támadt a versenyen, hogy talán ki kellene majd állnunk, szóval inkább szerettem volna előbb kijönni, hogy elkerüljem a forgalmat, az előttem lévő autókat. De ez nem történt meg” – mondta a finn a verseny után.

„Aztán ez az érzés egyre csak erősödött bennem, de eltartott egy darabig… De nem tudom még az okokat. Meg kell vizsgálnunk a dolgot. Utólag könnyű megmondani. Jobb munkát kellett volna végeznünk.”

„Utána pedig a versenyemnek lényegében vége is volt. Utolértem ugyan a Red Bullokat, de már túl késő volt.”

Räikkönen hozzátette, a beállításokon is dolgozniuk kell még, azok ugyanis hagytak kívánnivalót maguk után.

„Az autó egész jól viselkedett az új gumikon, de aztán pár kör után elfogytak az első abroncsok, és van még tennivalónk a beállításokkal is, hogy folyamatosan elégedett lehessek.”

„A sebességem nem volt túl rossz, de az eredmény nem lett jó.”

Hirdetés

„Jobb volt a helyzet itt, mint a legutóbbi versenyen, de az eredmények jól mutatják, hogy még javulnunk kell a beállítások tekintetében. De szerintem tudjuk, mit is akarunk tenni.”

„Nem könnyítette meg a helyzetet, hogy pénteken nem körözhettünk. Rengeteg a potenciál, de jobb munkát kell végeznünk.”

Bár Räikkönen a versenyen arra panaszkodott, hogy a hosszú hátsó egyenes előtti kanyarban nincs elég motorerő, a leintés után azt mondta, hogy nem volt műszaki gond a V6-os erőforrással.

„A motor rendben volt. Csupán meg kell tennünk bizonyos dolgokat. A motorral nem volt probléma, csak eltérő beállításokról beszélünk. De minden rendben volt vele.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!