Räikkönent nem lepte meg az első tesztnap - F1VILÁG.HU

Räikkönent nem lepte meg az első tesztnap

HIRDETÉS

Kimi Räikkönent egyáltalán nem lepte meg, hogy a nyolc résztvevő összesen még csak 100 kört sem tudott teljesíteni a téli tesztek nyitónapján Jerezben.


Kimi Räikkönent egyáltalán nem lepte meg, hogy a nyolc résztvevő összesen még csak 100 kört sem tudott teljesíteni a téli tesztek nyitónapján Jerezben.

A Ferrari pinn pilótája volt a leggyorsabb, és egyben a legaktívabb a maga 31 megtett körével, míg a többi élcsapat különböző problémákkal küszködött.

A McLaren még csak ki sem merészkedett a garázsból, a Red Bull csak három kört teljesített, míg a Mercedesnek idő előtt be kellett fejeznie a munkát, miután Lewis Hamilton összetörte autóját.

„Természetesen mindenki több kört szeretett volna látni és mi is több kört szerettünk volna megtenni, de ez teljesen normális ilyen komoly szabálymódosítások után” – mondta Kimi.

„Időbe telik, míg az időd 100%-ában körözni tudsz és nem lesznek technikai problémáid. Úgy vélem, hogy teljesen rendben kezdtük a teszteket.”

Räikkönen azt is elmondta, hogy a mai napja sokkal átlagosabb volt annál, mint az kívülről esetleg tűnhetett, hiszen nem gondolja, hogy az új autókat nagyban másképpen kellene vezetni, mint a V8-asokkal szerelt tavalyi modelleket.

„Azt gondolom, hogy a legnagyobb kihívás, hogy a technikai újdonságokat működésre bírjuk” – folytatta. „Trükkösebb, mint ahhoz hozzá vagyunk szokva, de versenyzői szemszögből, nem gondolnám, hogy annyiban más.”

„Még csak az első napon vagyunk túl ezekkel az új dolgokkal és idő kell, mire minden oda kerül, ahol látni szeretnénk. Rengeteg még a dolgunk, ezzel tisztában vagyunk.”

„Azonban arra is számítottunk, hogy az első tesztnapok a tanulás nevében fognak zajlani, szóval nem igazán gondolom, hogy az idei nagyban különbözne az elmúlt évektől.”

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Räikkönent nem lepte meg az első tesztnap
Az F1-es Kínai Nagydíj sprintfutamának rajtrácsa
Gumielőnyben lehet a Ferrari a szombati sprintfutamon
Sainz már most tudja, min akar változtatni az autón az időmérőre
Ötszörös pénzt fizet a fogadóiroda Norris sprintgyőzelmére! (x)

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!