Rajtbüntetés vár Alonsóra Spielbergben - F1VILÁG.HU

Rajtbüntetés vár Alonsóra Spielbergben

HIRDETÉS

Újabb nehéz hétvége várhat Ausztriában a McLaren kétszeres világbajnokára, Fernando Alonsóra – csapata ugyanis motort cserél autójában.


Újabb nehéz hétvége várhat Ausztriában a McLaren kétszeres világbajnokára, Fernando Alonsóra – csapata ugyanis motort cserél autójában.

A patinás angol istálló komoly fejlesztéseket vonultat fel a Red Bull Ringen – a versenyautó orr-része, szárnyai, valamint padlólemeze is átalakul.

Miután azonban az új csomagból csak egy áll a McLaren rendelkezésére ezen a hétvégén, a csapat úgy döntött, Alonso használhatja azokat, a spanyol ugyanis a versenyhétvégét követő kedden ismét autóba ülhet majd a második idényközi teszt keretében.

Bár a McLaren előrelépést vár az újításoktól, Alonsóra így is nehéz hétvége vár, csapata ugyanis úgy döntött, taktikai megfontolásból kicseréli autójában a Honda-motort – emiatt pedig vélhetően csak a mezőny végéről rajtolhat vasárnap.

A McLaren azért döntött így, mert a spanyolnak ezáltal jobb lehetőségei lesznek a soron következő versenyeken, SIlverstone-ban és a Hungaroringen, ott ugyanis nem kell majd motorcsere miatti büntetéstől tartania.

A brit istálló azt is fontolgatja, hogy Jenson Button autójában is kicseréli az erőforrást – ezzel kapcsolatban a pénteki szabadedzések után születhet döntés.

Nemcsak a McLarenek, a Red Bullok is nehéz hétvége elébe néznek, a Sky Sports F1 értesülései szerint ugyanis Daniel Ricciardo és Daniil Kvyat is megkapja idei ötödik motorját Spielbergben, mely miatt 10 rajthelyes büntetést kapnak majd.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!