Friss hírek

Rasszista jelzővel illette Hamiltont az egykori F1-es bajnok

Rasszista jelzővel illette a Forma-1 legeredményesebb versenyzőjét, Lewis Hamiltont a száguldó cirkusz háromszoros világbajnoka, Nelson Piquet – a száguldó cirkusz vezetősége elhatárolódik az esettől.

Brazil médiajelentések szerint Piquet – aki nem mellesleg a címvédő Max Verstappen apósjelöltje – még tavaly novemberben adott interjút, melyben a 2021-es Brit Nagydíjon történtekről mondta el véleményét. Emlékezetes: ezen a versenyen ütközött össze nagy sebességgel Lewis Hamilton és Max Verstappen, a baleset következtében pedig a holland a falnak csapódott.

Az említett interjú csak most látott napvilágot, ebben Piquet azt mondta: „A kis n*ger betette az autót, és nem engedte elfordulni [Verstappent]. Ott hagyta az autóját, mert két autó nem fért el abban a kanyarban. Mocskosan csinálta. Az volt a mázlija, hogy csak az egyik autó szállt el.”

Hirdetés
 

A történtekre reagálva az F1 közleményt adott ki kedden délelőtt.

„A diszkrimináció és a rasszista nyelvezet semmilyen formában sem elfogadható, nincs helye a társadalomban” – áll a kommünikében. „Lewis sportágunk hihetetlen nagykövete, és tiszteletet érdemel. Fáradhatatlan erőfeszítései a sokszínűség és a befogadás érdekében sokak számára tanulságosak, és mi is elkötelezettek vagyunk e tekintetben.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!