Lapunk is beszámolt róla, hogy a Daily Mail című lap értesülései szerint az Aston Martin csapatánál már úgy próbálnak új szponzorokat becserkészni, hogy azt hangoztatják, garantált Max Verstappen érkezése az istállóhoz. A négyszeres világbajnokot 2028-ig köti szerződés a Red Bullhoz, ám már korábban is pletykáltak arról, hogy az Aston Martin tulajdonosa, Lawrence Stroll megpróbálja leszerződtetni őt legutóbbi sztárigazolása, Adrian Newey mellé.
A pletykák szerint az Aston Martin akár évi 200 millió fontot is hajlandó lenne kifizetni Verstappennek, aki így egy ötéves szerződés esetén elképesztő, 1 milliárd fontot — azaz mai árfolyamon 489 milliárd forintot — tehetne zsebre.
HIRDETÉS
HIRDETÉS
A brit lapnak nyilatkozva az Aston Martin cáfolta a sajtóhíreket, nemrég pedig Max Verstappenék is reagáltak: a holland versenyző táborából a GPBlog című lapnak annyit mondtak csupán az Aston Martin állítólagos ajánlatára, „az szép!”.
HIRDETÉS
Hogy Verstappenre lecsapna a brit istálló, arról már tavaly is pletykáltak, a holland versenyző azonban a Viaplay televíziónak azt mondta, nem esett szó arról, hogy követné Newey-t az Aston Martinhoz.
„Nem, egyáltalán nem beszéltem erről sem — egyáltalán. Momentán egyáltalán nem is gondolkodom ezen” — fogalmazott a 27 esztendős versenyző.
HIRDETÉS
HIRDETÉS
És bár a csapatváltás most még látszólag nincs napirenden Verstappennél, édesapja, Jos Verstappen szerint egyáltalán nincs garancia arra, hogy fia 2028 végéig a Red Bullnál marad.
„A Red Bullnak építenie kell egy autót, amit nem ennyire nehéz vezetni. Ha megnézzük a 2024-es év második felét, nem lehetünk optimisták” — mondta a volt F1-es pilóta. „A Red Bull előtt nagy feladat áll 2025-ben.”
HIRDETÉS
Arra a kérdésre, hogy Max jövője nyitotta-e, így felelt: „Igen, bármi lehetséges. Maradhat a Red Bullnál, ha értelmét látja. A célja az, hogy versenyeket nyerjen. Ha azt érzi, hogy ez már nem lehetséges a Red Bullnál, nem zárható ki a váltás.”
HIRDETÉS