Reakció: A Ferrari úgy érzi, elegendő bizonyítékkal állt az FIA elé - F1VILÁG.HU

Reakció: A Ferrari úgy érzi, elegendő bizonyítékkal állt az FIA elé

HIRDETÉS
Elfogadják a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) döntését a Ferrarinál, az olasz Forma-1-es istállónál viszont azt gondolják, elegendő új bizonyítékkal álltak a versenybíróság elé ahhoz, hogy felülvizsgálják Carlos Sainz melbourne-i büntetését.
Carlos Sainz, Ferrari

A spanyol pilótát azért büntették meg az Ausztrál Nagydíjon, mert az utolsó állórajtot követően, a pálya 1-es kanyarjában nekiütközött Fernando Alonso versenyautójának. A spanyol pilóta így végül nem tudott pontot szerezni, a Ferrari azonban a verseny után jelezte, fellebbez a versenybíróság döntése ellen.

A csapat meghallgatását kedden tartották: a versenybíróság első körben azt vizsgálta, a Ferrari elegendő új és releváns bizonyítékkal tud-e szolgálni ahhoz, hogy felülvizsgálják az ügyet. Az FIA végül jelezte, a stewardok álláspontja szerint a Scuderia felülvizsgálati kérelme nem felelt meg ezen feltételeknek, így nem nyitják újra az ügyet.

A Ferrari még kedden délután adott ki közleményt, reagálva a versenybírók döntésére. Ebben azt írják, tiszteletben tartják a stewardok álláspontját, habár úgy érzik, elegendő új bizonyítékkal álltak elő.

„Tudomásul vesszük az FIA döntését, miszerint nem vizsgálják felül a Carlos Sainzra az Ausztrál Nagydíjon kiszabott büntetést. Természetesen csalódottak vagyunk, és úgy érezzük, elegendő új tényezővel álltunk az FIA elé ahhoz, hogy felülvizsgálják a döntést, különösen az adott körülmények, valamint az utolsó újraindításnál történt egyéb incidensek kontextusában” – áll a Ferrari közleményében.

„Mindenesetre tiszteletben tartjuk a folyamatot és az FIA döntését.”

A csapat versenyzője, Carlos Sainz viszont már nem ennyire megértő, szerinte az FIA-nak legalább a lehetőséget meg kellett volna adnia arra, hogy felülvizsgálják a történteket.

„Nagyon csalódott vagyok, hogy az FIA nem adta meg nekünk a felülvizsgálat jogát” – fogalmazott a spanyol. „Még két hét után is azt gondolom, hogy a büntetés túlságosan aránytalan, és véleményem szerint legalább felül kellett volna vizsgálni az általunk prezentált bizonyítékok és indoklás alapján.”

„Továbbra is össze kell dolgoznunk azért, hogy javítsunk bizonyos dolgokon a jövőben. A következetesség és a döntéshozatali folyamat már jó néhány éve állandó téma, és a sportágunk érdekében egyértelműbbé kell tennünk mindezt.”

„Ami Ausztráliában történt, az már a most, most már 100 százalékig a következő, bakui versenyre fókuszálok.”

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!