Red Bull: A McLaren lett a fő ellenfelünk! - F1VILÁG.HU

Red Bull: A McLaren lett a fő ellenfelünk!

HIRDETÉS
A legutóbbi versenyek alapján egyértelműen a McLaren lett a Red Bull fő ellenfele a Forma-1-ben — ezt mondja Christian Horner csapatfőnök, aki szerint a wokingiak a folytatásban is ütőképesek lesznek.
EmiliRomagna GP Start,

A múlt hétvégi Emilia-Romagna Nagydíjon Max Verstappen a pole pozícióból rajtolva tudott győzni, az energiaital-gyárosoknak azonban nem volt könnyű dolguk, sokat küszködtek ugyanis az autó egyensúlyával, a verseny hajrájában pedig Lando Norris vészesen közel tudott kerülni a világbajnoki címvédőhöz.

Verstappen végül 7 tizedes előnnyel győzött a brit ellenfél előtt, Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke ugyanakkor azt mondja, teljesen egyértelmű, hogy fogy az előnyük a riválisokkal szemben.

„Semmit sem lehet biztosra venni, mi pedig nem is veszünk” — mondta a szakember újságíróknak nyilatkozva az imolai verseny után. „Ötöt megnyertünk az eddigi hét versenyből, és kettőt az eddigi két sprintből, és a hétből hét időmérőn szereztünk pole-t. De a különbségek nagyon-nagyon csekélyek.”

„Ez a harmadik éve ezeknek a szabályoknak, a dolgok pedig konvergálódni fognak, és ez látható is — az autók egyre közelebb kerülnek egymáshoz. Látható, hogy konvergálódik a teljesítmény, és több olyan versenyt fogunk látni, mint a mostani, ahol nagyon aprók voltak a különbségek.”

Horner hozzátette, szerinte teljesen egyértelmű, hogy a McLaren a bajnokság további szakaszában is nagyon erős lesz majd.

„Azt gondolom, vitathatatlan, hogy a legutóbbi néhány versenyen a McLaren volt a fő ellenfelünk. Egyértelműen növelték az autó teljesítményét, a filozófiájuk nagyon hasonló a miénkhez, és tudjuk, hogy előreléptek. Szóval határozottan arra számítunk, hogy versenyképesek lesznek minden pályán. És lesznek bizonyos helyszínek, melyek a mi erősségeinknek kedveznek, de lesznek olyanok is, melyek nem. A legutóbbi néhány pálya nem igazán feküdt az autónk erősségeinek.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!