Verstappen és Hamilton neve mellett is 369,5 pont szerepel az összetettben, több győzelmének köszönhetően azonban a Red Bull pilótája őrzi az első helyet.
A Red Bull-lal nem először fordul elő, hogy a szezon utolsó versenyén a vb-címért kell megküzdenie, Christian Horner pedig azt mondja, emelt fővel gurulnak pályára hétvégén, Abu Dhabiban.
„Abszolút semmi probléma nincs ezzel, csapatként megyünk keresztül ezen. Azonos pontszámmal érkezünk Abu Dhabiba, de a győzelmek száma miatt mi vagyunk elöl. Ki gondolta volna az év elején, hogy esélyünk lesz megnyerni a világbajnokságot az utolsó, abu dhabi versenyen, 21 futam után, a Mercedesszel folytatott intenzív küzdelemben? Szerintem csapatként a fél karunkat odaadtuk volna ezért!” – mondta Horner. „És szerintem ti is, srácok, az elmúlt 7 év dominanciáját látva.”
„Ez lesz az első alkalom 2012 óta, illetve 2010-ben is megesett az velünk Sebastiannal, hogy rivális csapatok úgy vágtak neki az év utolsó versenyének, hogy harcoltak az egyéni világbajnoki címért. Nem lesz probléma a csapatmorállal az utolsó hétvége előtt. Őrült versenyünk volt vasárnap, egy második helyet szereztünk, és sikerült az élre kerülnünk, és a futam elég nagy részében az élen voltunk ismét.”
Horner ugyanakkor rámutatott, a hétvégi Szaúd-arábiai Nagydíjon is Hamilton volt a szerencsésebb.
„A szerencse jelenleg Lewis oldalán áll. Ocon áthajtott az első szárnyán a rajtnál, aztán nekiment Maxnak. Szóval meglovagolja a szerencséjét.”
A Red Bull csapatfőnöke azt mondja, számára nem kérdés, ki az év versenyzője 2021-ben.
„Max egy harcos, és ha van versenyző, aki megérdemli a világbajnoki címet, az Max Verstappen, mert a Mercedesnek jobb autója volt” – magyarázta a Red Bull-főnök.
„Kiemelkedően vezetett. Elég megnézni, Valtteri [Bottas] mennyire volt idén közel Lewishoz. Számomra Max az év versenyzője. Megérdemelné, hogy megnyerje ezt a bajnokságot. Azt gondolom, kiemelkedő, ahogyan vezetett az év során.”