Red Bull: Ha most lemaradásban lennénk, képtelenek lennénk felzárkózni - F1VILÁG.HU

Red Bull: Ha most lemaradásban lennénk, képtelenek lennénk felzárkózni

Kulcsfontosságú volt a Red Bull Forma-1-es csapata számára, hogy versenyképes formában vágjon neki a 2023-as idénynek, a költségplafon megszegése miatti büntetéssel ugyanis képtelen lenne a felzárkózásra, ha lemaradásban lenne riválisaival szemben.

A Red Bull csapata a költségplafon 2021-es megszegése miatt idén októberig 10 százalékkal kevesebb időt tölthet el szélcsatornás teszteléssel és CFD-technológiás munkálatokkal, ez pedig az istálló állítása szerint komoly hátrányt jelent számukra.

Az energiaital-gyárosok ennek ellenére parádés formában vágtak neki az új szezonnak: a csapat Bahreinben és Szaúd-Arábiában is sima kettős győzelmet szerzett, Christian Horner csapatfőnök viszont azt mondja, nagyon hatékonyan kellett dolgozniuk az elmúlt hónapokban, hiszen nem engedhették meg maguknak azt, hogy hibázzanak.

 

„Rendkívül kritikus volt számunkra, hogy rögtön versenyképesek legyünk” – mondta a szakember. „Nem engedhettük meg magunknak, hogy célt tévesszünk a korlátozott szélcsatornás futással. Ezzel a hendikeppel soha nem tudnánk felzárkózni.”

„Még csak két versenyen vagyunk túl, és szerintem álmodni sem mertünk arról, hogy két kettős győzelmet szerzünk, és egyetlen pont híján az összes pontot bezsebeljük.”

A 2023. évi Forma-1-es világbajnoki sorozat ezen a hétvégén folytatódik majd Ausztráliában.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Red Bull: Ha most lemaradásban lennénk, képtelenek lennénk felzárkózni
Átcsábította a McLaren a Red Bull mérnökigazgatóját
Mercedes: A Red Bull idegesebb lehet, hogy közszemlére került a padlólemezük
De Vries szerzett egy jó pontot Helmut Markónál
A Red Bullt meglepte, hogy az Aston Martin meg sem próbált harcolni velük

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!