A Red Bull főtervezője, Adrian Newey bevallotta, nincs könnyű helyzetben csapata, mert az RB5 különleges hátsó felfüggesztése miatt sokkal nehezebb a dupla diffúzor befogadására alkalmassá tenniük autójukat, mint a többieknek.
A Red Bull főtervezője, Adrian Newey bevallotta, nincs könnyű helyzetben csapata, mert az RB5 különleges hátsó felfüggesztése miatt sokkal nehezebb a dupla diffúzor befogadására alkalmassá tenniük autójukat, mint a többieknek.
Miközben a nagycsapatok többsége már a hétvégén pályára vitte új dupla diffúzorát, vagy annak első verzióját, a Red Bull még nem vetette be saját fejlesztését, és úgy tűnik, még a két hét múlva megrendezésre kerülő Monte-Carlói Nagydíjon sem fogja, pedig a gyárban éjjel nappal folyik a munka.
“Szűkös az idő, nem egyszerű a dolgunk” – mondta Newey az Autosportnak, mikor arról kérdezték, elkészülnek-e az új elemmel következő futamra. “Mivel a dupla diffúzor koncepció nem illeszkedik jól az autó csomagolásához, és aerodinamikájához, nem lesz könnyű előrelépést elérnünk a teljesítmény terén.”
Newey azt is megerősítette, hogy csapata nem fogja lecserélni hátsó felfüggesztését, és továbbra is marad az egyedi elrendezésnél, még akkor is, ha a hagyományos geometria jobban illeszkedne a dupla diffúzorhoz.
“Mindenképpen előnyt jelent a jelenlegi elrendezés használata. De azt nem tudjuk, mennyit, mert nem próbáltuk ki a hagyományos elrendezést” – magyarázta a brit szakember, aki nem tartja kizártnak, hogy a csütörtöki szabadedzéseken két különböző autóval küldik pályára versenyzőiket Monacóban, hogy tiszta képet kapjanak arról, mekkora előnyt jelent a duplafedelű diffúzor használata.
Newey azt is elmondta, hogy egyelőre nem sürgetik a kinetikus energiatároló rendszer (KERS) bevetését, és egészen addig nem is fogják, amíg csak néhányan használják a mezőnyben.
“Minden attól függ, hány csapat fut a KERS-szel” – mondta. “Minél többen használják, annál nehezebb szélárnyékba kerülni a célegyenesben. Stratégiai szempontból előnyt jelent a használata, és elősegíti az előzéseket, de a köridőket tekintve nincs nagy jelentősége.”
A Red Bull dolgát az sem könnyíti meg, hogy Mark Webber a legnehezebb versenyző a mezőnyben, így lehetetlen oly módon beépíteni a KERS rendszert autójába, hogy még maradjon “hely” a ballasztok elhelyezésére.