Red Bull: Két oka is van, hogy nem szerződtetnénk le Hamiltont - F1VILÁG.HU

Red Bull: Két oka is van, hogy nem szerződtetnénk le Hamiltont

A Red Bull motorsport-tanácsadója, Dr. Helmut Marko szerint két fő oka is van annak, hogy soha nem szerződtetnék le Lewis Hamiltont Max Verstappen mellé.

A hétszeres világbajnok még nyáron hosszabbította meg szerződését jelenlegi csapatával, a Mercedesszel, így 2025 végéig biztosan a német istállót erősíti majd. Az elmúlt hetekben azonban valóságos lavinát indított el a Red Bull csapatát irányító Christian Horner, amikor azt nyilatkozta, Hamiltonék megkeresték őket, hogy egyeztessenek egy esetleges jövőbeli együttműködésről.

Mindezt aztán maga Hamilton cáfolta meg, aki azt nyilatkozta, valójában épp Horner volt az, aki üzenetet küldött neki még tavasszal, ám mivel azt a régi telefonszámára kapta, csak hónapokkal később olvasta el. Azóta pedig kiderült, Horner első nyilatkozatában valójában Anthony Hamiltonról, a hétszeres világbajnok édesapjáról beszélt, aki feltehetően így puhatolózott a Red Bullnál a lehetőségekről.

Dr. Helmut Marko, a Red Bull tanácsadója most egy interjúban azt mondta, két fő oka van annak, hogy nem szerződtetnék le Hamiltont az aktuális világbajnok, Max Verstappen mellé.

„Christian tájékoztatott engem, és megmutatta az üzenetet, amit kapott, de azt mondtam neki: ‘Hamilton és Max — ez nem működne’. Túl sok akció, és — hogy is mondjam — fesztültség volt kettejük között 2021-ben. Másrészt pedig nem engedhetjük meg magunknak a két legdrágább versenyzőt egy csapatban” — magyarázta a Motorsport.com kérdésére az osztrák szakember. „Ez soha nem fog megtörténni. Szóval mondtam is Christiannak: ‘Nincs az az isten’.”

Bár Hamilton meglehetősen sokáig egyezkedett a Mercedesszel a folytatásról, nemrég elárulta, valójában soha volt kérdés, hogy a német csapatnál marad. Arra a kérdésre, hogy felmerült-e benne az egyeztetések során a csapatváltás, esetleg a visszavonulás gondolata, a brit így felelt: „Nem. Amikor egyeztettünk, akkor nem.”

„Hiszem, hogy oda tudunk érni. Csapatként korábban már sikerült, és miközben egyre több és több új emberünk van, továbbra is nagyszerű értékekkel bírunk, és rendkívül fókuszáltnak látok mindenkit.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

forma-1 rajt 2024

MEGJELENT!

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!