Red Bull: Nemcsak a kora, hanem Russell is fejfájást okozhat Hamiltonnak - F1VILÁG.HU

Red Bull: Nemcsak a kora, hanem Russell is fejfájást okozhat Hamiltonnak

HIRDETÉS
A Red Bull motorsport-tanácsadója, Dr. Helmut Marko szerint nemcsak a kora, hanem új csapattársa is komoly fejfájást okozhat idén a Forma-1 hétszeres világbajnokának, Lewis Hamiltonnak.
Mercedes-AMG F1 W13 E Performance Launch - Lewis Hamilton and George Russell

A brit versenyző tavaly alulmaradt a Red Bull ifjú titánjával, Max Verstappennel szemben, Helmut Marko pedig nemrégiben úgy fogalmazott, elismeri, Hamilton lenyűgöző teljesítményt nyújtott 2021-ben, ám a kora miatt nem fogja tudni sokáig tartani ezt a szintet.

A Red Bull tanácsadóját az Oe24.at című osztrák lap most újra megkérdezte erről, Marko pedig megerősítette korábbi véleményét, sőt, szerinte a most 37 éves hétszeres világbajnoknak új csapattársával, George Russell-lel is meggyűlhet a baja.

„Ha megnézzük a teljesítménypiramist a korhoz mérve, ez logikus dolog, nem igaz?” – mondta Marko, amikor korábbi nyilatkozatáról kérdezték, majd Russell-lel kapcsolatban is kifejtette véleményét.

„Russell biztosan nem fogja elfogadni a másodhegedűs szerepet, ahogy Bottas tette. Küzdeni fog a pozíciójáért, és rögtön odateszi majd magát.”

A Red Bull múlt héten jelentette be, 2028 végéig meghosszabbította Max Verstappen szerződését, aki elképesztő összeget, szezononként 40-50 millió eurót tehet zsebre. Helmut Marko néhány éve Lewis Hamilton fizetésével kapcsolatban mondta azt, szerinte egyetlen versenyző sem ér ilyen sok pénzt. Természetesen most erről is megkérdezték az osztrák szakembert.

„Azt nem tudom, Hamilton mit érdemel, de az egyértelmű, hogy egy világbajnok más súlycsoportot képvisel. Jelenleg csupán két szupersztár van, Max pedig a jövő embere” – mondta.

Marko hozzátette, azt is könnyen elképzelhetőnek tartja, hogy Max Verstappen náluk fejezi majd be Forma-1-es pályafutását: „Ez a leghosszabb szerződés, amit valaha kötöttünk. Max velünk kezdte 2015-ben, egyszerűen a Red Bullhoz tartozik.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!