Friss hírek

Red Bull: Nincs bizonyítékunk az Aston Martin ellen

Nincs bizonyítéka a Red Bullnak az Aston Martin ellen, így az energiaital-gyárosok egyelőre nem terveznek lépéseket tenni azért, mert a silverstone-i istálló egy, az övékéhez nagyban hasonlító versenyautóval gurult pályára Spanyolországban.

Az Aston Martin Barcelonában egy teljesen átalakított versenyautóval gurult pályára, mely már első ránézésre is jelentős mértékben hasonlít a Red Bull idei, RB18-as modelljére. A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) azonnal vizsgálatot indított, ám tisztázta a brit istállót – ezt követően a Red Bull jelezte, belső vizsgálatot indít, hogy kiderítse, történt-e adatszivárgás a részükről.

Helmut Marko, a Red Bull motorsport-tanácsadója a Formel1.de című internetes portálnak elárulta, mivel egyelőre nincsenek bizonyítékaik az Aston Martin ellen, nem tesznek további lépéseket.

„Volt adatletöltés, de azt soha nem mondtam, hogy ezek az adatok hová mentek. Ez is egy tényező. Amíg nem tudunk bizonyítani valamit, addig nem fogunk tenni semmit az Aston Martinnal szemben” – mondta a szakember.

„Momentán nem tudunk bizonyítani semmit, szóval nem csinálunk ügyet belőle – már csak azért sem, mert az Aston Martin nem közvetlen ellenfelünk.”

Bár az egyes megoldások másolása nem újkeletű dolog a Forma-1-ben, a Red Bull szeretné tisztázni, mi az, ami még megfelel a száguldó cirkusz szabályainak. Marko példaként a Ferrari óvását hozta fel, amit az olaszok Monacóban azért tettek meg, hogy egyértelműsítést kapjanak a regulákra vonatkozóan.

„Szeretnénk egyértelműsítést az FIA részéről. Ha csak a Ferrari érveit nézzük, akkor mi is elmondhatjuk, hogy csupán tisztázni szeretnénk a szabályokat. Meddig lehet elmenni? Elvégre van egy juniorcsapatunk is, az AlphaTauri. Ha következetesen interpretáljuk ezt az ügyet, akkor az AlphaTauri is szorosabban összedolgozhat velünk.”

„Nehéz megérteni ezt az egész ügyet. Ha az egész idővonalat nézzük, még több a következetlenség. De ha nem tudod bizonyítani feketén-fehéren, akkor el kell engedned. Mivel ők nem közvetlen ellenfeleink, nem is foglalkozunk vele annyira. Röviden: jelenleg nincs bizonyítékunk arra vonatkozóan, hogy az Aston Martin valóban bennünket másolt, eltekintve attól, hogy a két autó egyértelműen nagyon hasonlít.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!