Friss hírek

Red Bull: Nincs kifogás, vb-címért kell harcolnunk

Mivel a Honda várhatóan tovább fejlődik 2020-ban, a Red Bullnak nem lesz kifogása: Helmut Marko szerint a világbajnoki címért kell harcolnia az osztrák istállónak.

Az energiaital-gyárosok tavaly léptek szövetségre a Hondával, 2019-ben pedig a konstruktőri 3. helyen zárták a bajnokságot, miközben Max Verstappen 3 versenyt is megnyert.

A Red Bull számára tavaly döcögősen indult az év, ám az Osztrák Nagydíjon bevetett fejlesztési csomaggal nagyot lépett előre a csapat. Marko azt mondja, ahhoz, hogy a vb-címért harcoljanak, már Melbourne-ben a legjobbak közt kell lenniük.

„A világbajnoki címért akarunk harcolni, és ahhoz, hogy ezt megtegyük, jól tudjuk, hogy kezdettük fogva versenyképes kasztnira lesz szükségünk – és ez azt jelenti, hogy már a legelső versenyen” – fogalmazott a szakember a Motorsport.com című lapnak nyilatkozva.

„A Honda kiváló növekedést mutat erre az évre. És mivel eddig mindent teljesítettek, feltételezzük, hogy így is lesz. Ez pedig azt jelenti, hogy nincs kifogás!”

Arra a kérdésre hogy szerinte hány versenyt nyerhetnek 2020-ban, Marko így felelt: „Szerintem többnek kell lennie ötnél.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

További cikkek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!