Red Bull: Remélhetőleg fordul Verstappen szerencséje - F1VILÁG.HU

Red Bull: Remélhetőleg fordul Verstappen szerencséje

HIRDETÉS
Fotó: Red Bull Racing

Christian Horner, a Red Bull F1-es csapatfőnöke büszke Max Verstappenre, miután a holland pilóta a 3. helyen ért célba a hétvégi Kanadai Nagydíjon, és bízik benne, hogy egy szerencsésebb időszak következik számára.

Míg csapattársa, Daniel Ricciardo már két győzelmet szerzett idén, Verstappen számára nehezen indult a szezon, hiszen sorozatosan incidensekbe keveredett – függetlenül attól, hogy ő volt-e a hibás vagy sem.

A Kanadai Nagydíjon Verstappen mindhárom szabadedzést megnyerte, majd a harmadik helyre kvalifikálta magát, végül pedig a futamot követően a dobogóra is felállhatott.

„Szuper munkát végzett” – érkezett a csapatvezetői dicséret Christian Hornertől. „Ő egy annyira izgalmas tehetség. Minden sportban látni olyan szereplőket, akiknek vannak rosszabb időszakaik.”

„Ez az időszak most nyilvános volt mindenki számára. Remélhetőleg megfordul a szerencséje. Egész hétvégén fantasztikus teljesítményt nyújtott.

A Kanadai Nagydíjon Verstappen a rajtot követően megpróbált nyomást gyakorolni Bottasra, azonban nem sikerült, és végül a verseny alatt sem volt lehetősége arra, hogy megelőzze a Mercedest.

„Nem akarunk erőltetni semmit, hiszen ez teszi őt ennyire izgalmassá” – nyilatkozta Horner Verstappen és Bottas csatájáról a futam kezdetén. „Tiszta hétvégéje volt. Biztos vagyok benne, hogy egy nagy adag önbizalmat fog neki adni a következő futamokra.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!