Red Bull: Verstappen helyesen tette, hogy visszaengedte Hamiltont - F1VILÁG.HU

Red Bull: Verstappen helyesen tette, hogy visszaengedte Hamiltont

A Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner szerint Max Verstappen helyesen tette, hogy visszaengedte maga elé Lewis Hamiltont a Bahreini Nagydíj hajrájában.

A holland versenyző néhány körrel a leintés előtt megelőzte a versenyben vezető címvédőt, ám mivel a pályán kívül, a 4-es kanyarban tette ezt meg, csapata arra utasította őt, hogy adja vissza a pozíciót. Hamilton így végül győzött, Verstappen pedig másodikként ért célba.

„A versenyigazgató utasított minket arra, hogy azonnal adjuk vissza a pozíciót” – erősítette meg Christian Horner csapatfőnök. „Max nagyon sportszerű volt, és megtette ezt. Frusztráló volt, Lewisnak pedig épp elég ahhoz, hogy megőrizze az első helyet a verseny végéig.”

 

Verstappen a verseny leintése után a rádión azt mondta, jobban tették volna, ha nem adják vissza a pozíciót, szerinte ugyanis el tudott volna lépni Hamiltontól, és egy 5 másodperces büntetés esetén is a Mercedes előtt tudott volna maradni.

Horner viszont elárulta, a versenyirányítás keményebb büntetést is kioszthatott volna, Verstappen pedig nem tudott volna elegendő előnyt kiautózni.

„Nincs garancia arra, hogy 5 másodperces büntetést kaptunk volna, ha megbüntetnek. Szóval helyesen cselekedett.”

A pálya kiszélesítése az egész versenyen sarkalatos pont volt: a versenyzőket pénteken állítólag arról tájékoztatták, az időmérőn nem használhatják a bukóteret, a versenyen viszont nem büntetnek érte. Ez némi zavart okozott, a Red Bull pedig a futam során rá is kérdezett a versenyirányításnál a dologra, a Mercedes pilótái ugyanis rendre kiszélesítették a pályát a 4-es kanyarban.

„Amint a Mercedes elkezdte nyomni neki, láttuk, hogy használják a pálya azon részét. Rákérdeztünk a versenyirányításnál: ha ez a helyzet, mi is megcsinálhatjuk? Hiszen egy ilyen kiélezett küzdelemben 2 tizedes előnyt jelenthet, ha a pálya azon részét is használjuk. Ők pedig körről körre megtették. A versenyigazgató aztán megkérte őket, hogy tartsák tiszteletben a pályahatárokat, máskülönben figyelmeztetést kapnak.”

A versenyzőket az értekezleten Horner szerint arról tájékoztatták, a 4-es kanyarban a pályán kívül nem előzhetnek.

„Nyilván Max szélesen vette azt a kanyart, és a verseny előtt világossá tették, hogy amennyiben valaki előnyhöz jut ott, vissza kell adni a pozíciót. Ő pedig azonnal megtette, a csapat pedig azt követően adott utasítást erre, hogy a versenyirányítást instrukciót adott nekünk.”

Horner azt mondja, a versenyirányításnak következetesnek kellene lennie a pályahatárokat illetően.

„Ezek mindig vita tárgyát fogja képezni. De következetességre van szükség. Nem mondhatják azt, hogy „oké, használjátok a futamon, de így előzni nem lehet!”. Feketének vagy fehérnek kell lenniük, nem pedig a szürke minden árnyalatának.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Red Bull: Verstappen helyesen tette, hogy visszaengedte Hamiltont
Alonso szerint túl lassú volt az Aston Martin, és beszélt az okokról is
Sainz az egész versenyen a gumikkal spórolt
Szabályt szegett, így büntetést kapott a Mercedes Barcelonában
Norris: Az ütközés nélkül sem volt sok esélyem pontszerzésre

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!