Élő tudósítás: Ez történik Silverstone-ban!

  F170

Rengeteg házi feladatot kapott a Williams

A Williamsnek nemcsak autóján, de működésén is javítania kell annak érdekében, hogy a továbbiakban is az élmezőnyben tudjon harcolni – ezt mondta kedden egy interjúban Rob Smedley, az istálló teljesítményért felelős főmérnöke.


A Williamsnek nemcsak autóján, de működésén is javítania kell annak érdekében, hogy a továbbiakban is az élmezőnyben tudjon harcolni – ezt mondta kedden egy interjúban Rob Smedley, az istálló teljesítményért felelős főmérnöke.

Valtteri Bottas a győztes Sebastian Vetteltől mintegy 70 másodperccel lemaradva végzett az ötödik helyen Malajziában, míg csapattársa, Felipe Massa hatodik lett.

A Williams az elmúlt évet pazar formában zárta, hiszen a Mercedes mögött a legjobb csapat volt a nyers tempó tekintetében.

A Maláj Nagydíjat követően viszont úgy tűnik, a Ferrari egyértelműen a grove-i istálló elé került.

„Tovább kell folytatnunk a teljes csomag fejlesztését” – mondta Smedley.

„Keményen kell nyomnunk, meg kell bizonyosodnunk arról, hogy gyorsabb ütemben fejlesztünk, mint ők.”

A Williams sokat küszködött a gumikezeléssel a szepangi hőségben, és három kerékcserével tudta csak abszolválni a futamot, míg a Ferrarinak sikerült két kiállással eljutni a célig.

„A Mercedestől és a Ferraritól is le vagyunk maradva tempóban, és keményen kell dolgoznunk azért, hogy javítani tudjunk ezen. Ugyanakkor pedig a gumikezelésre is gondot kell fordítanunk.”

„Azt gondolom, nem vagyunk a legrosszabb ebben a tekintetben, de nem is a legjobbak. Miért voltak olyan autók a mezőnyben, melyek eggyel kevesebb kiállással célba tudtak érni? Ez kulcskérdés. Nem arról van szó, hogy visszatekintve elmondhatjuk, ’ó, meg tudtuk volna csinálni eggyel kevesebb kerékcserével’, mert nem tudtuk volna.”

A Williams az előszezoni teszteken egy teljes napot szentelt annak, hogy javítson kerékcseréin, ám Malajziában mindkét autó esetében voltak hibák.

„Van tennivalónk. Muszáj javítanunk a kerékcseréink következetességén, mivel voltak jó kiállásaink, de aztán mindkét autóval voltak lassú cserék is. Ami pozitívum, hogy két olyan probléma merült fel, ami korábban még nem. Az egyik a kerékmelegítő paplanok levétele volt a kettős kiállásnál, egyszerűen nem voltunk elég gyorsak ebben.”

„A másik gond Felipe esetében volt. Az emelő nem illeszkedett megfelelően a hátsó ütközési struktúrához, szóval nem tudtuk leengedni az autó hátulját. Meg kell vizsgálnunk ezeket a dolgokat, hogy a továbbiakban ne fordulhassanak elő ismét.”

Görgess tovább, ez is érdekelhet!

HIRDETÉS

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Hozzájárulok, hogy az F1VILAG.HU hírlevel(ek)et küldjön számomra, és közvetlen üzletszerzési céllal megkeressen az általam megadott elérhetőségeimen saját vagy üzleti partnerei ajánlatával:*
Hozzájárulok (Az adatkezelés részletei »)

Ezeket is ajánljuk!

HIRDETÉS

További hírek

HIRDETÉS
HIRDETÉS
HIRDETÉS