Ricciardo 8 milliárdos végkielégítést kérne a McLarentől - F1VILÁG.HU

Ricciardo 8 milliárdos végkielégítést kérne a McLarentől

HIRDETÉS
Jelentős, több mint 8 milliárd forintnak megfelelő végkielégítéssel távozna a McLaren Forma-1-es csapatától az idei szezont követően Daniel Ricciardo.
Daniel Ricciardo, McLaren

Az ausztrál versenyzőnek 2023 végéig érvényes szerződése van a brit istállóval, az elmúlt napokban azonban kiderült, a McLaren nem vele képzeli el jövőjét: a wokingi istálló a következő idényre leszerződtette Oscar Piastrit, így a fiatal pilóta lesz majd Lando Norris csapattársa a folytatásban.

A hivatalos bejelentésre persze még várni kell, úgy tudni, a McLaren szeretné megvárni azt is, amíg Ricciardo helyet talál magának az F1-ben a 2023-as szezonra. A RacingNews365.com című internetes portál értesülései szerint Ricciardóék mintegy 21 millió dolláros, azaz mai árfolyamon bő 8,1 milliárd forintos kompenzációt kérnének a McLarentől a szerződés felbontásáért.

Ez persze még nem jelenti azt, hogy a rutinos ausztrál ennyit kap majd a wokingi istállótól, ám szinte bizonyos, hogy dollárban mérve 8 számjegyű összegről lesz majd szó.

Egyelőre nem tudni, Ricciardo hol folytathatja F1-es pályafutását, ám állítólag több csapat is érdeklődik iránta. Jó esély van arra, hogy az ausztrál visszatér majd korábbi csapatához, az Alpine-hoz, mely istállónál két szezont húzott le még 2019-ben és 2020-ban.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!