Friss hírek

Ricciardo a McLarenről: Volt egy olyan sejtésem, hogy valami készül

A McLaren Forma-1-es csapatától két szezon után távozó Daniel Ricciardo elismerte, az idei gyenge szezonkezdet után már sejtette, hogy nem fogja tudni megtartani helyét az istállónál 2023-ra.

Ricciardo 2021-ben nagy reményekkel érkezett a brit csapathoz, ám képtelen volt jó eredményeket elérni. Bár a tavalyi Olasz Nagydíjon győzni tudott, összességében elmondható, hogy az elmúlt két szezon kiábrándítóan alakult az ausztrál pilóta számára.

A McLaren végül nyáron jelentette be, felbontja Ricciardo eredetileg 2023 végéig szóló szerződését, helyét pedig Oscar Piastri veszi majd át jövőre. Azóta az is kiderült, Ricciardo jövőre nem lesz ott a Forma-1-es mezőnyben, volt csapata, a Red Bull teszt- és tartalékversenyzőjeként dolgozik majd.

Hirdetés
 

A 33 esztendős versenyző elárulta, az idei év első felében egyre inkább sejtette azt, hogy nem tarthatja meg helyét a csapatnál, elmondása szerint ugyanis egyszerűen kifogytak az ötletekből, hogy miképp is tudnának javítani a teljesítményen.

„Egy enyhe gyanú azért már volt bennem. Én is láttam az eredményeket, és én magam sem voltam elégedett velük. És egyszerűen kifogytunk az ötletekből, hogy hogyan is változtathatnánk ezen” – mondta az ausztrál az Auto Motor und Sport című német lapnak. „Már nem lehettem biztos abban, hogy kitöltöm a szerződésem a végéig.”

„Volt egy olyan sejtésem, hogy valami készül. A két szezonom velük egyszerűen nem volt elég jó. És egyre több kétség támadt a csapatban.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!