Ricciardo: Bizonyítanom kellett Monzában

A Toro Rosso versenyzője, Daniel Ricciardo úgy véli, fontos volt, hogy a hétvégi Olasz Nagydíjon jó teljesítményt nyújtson, hiszen meg kellett győznie a kétkedőket arról, jól döntött a Red Bull, amikor őt választotta Mark Webber utódjául.


A Toro Rosso versenyzője, Daniel Ricciardo úgy véli, fontos volt, hogy a hétvégi Olasz Nagydíjon jó teljesítményt nyújtson, hiszen meg kellett győznie a kétkedőket arról, jól döntött a Red Bull, amikor őt választotta Mark Webber utódjául.

A Red Bull egy héttel ezelőtt jelentette be, hogy 2014-ben az ausztrál tehetség lesz Sebastian Vettel csapattársa a Forma-1-ben.

A 24 esztendős Ricciardo Monzában a hetedik helyről rajtolva hetedikként ért célba, miközben több nagynevű versenyzőt is maga mögött tartott.

Amikor az AUTOSPORT című angol szaklap munkatársa arról kérdezte, fontos volt-e bizonyítani azt, hogy jól döntött a Red Bull, Ricciardo így felelt: „Igen, határozottan. Mark bejelentése óta sikerült javítanom a teljesítményemen.”

„A montreali hétvége katasztrófa volt, azóta viszont nem mentek rosszul a dolgok. Pontszerzéssel kezdtük a bajnokság második felét, szóval szeretnénk hasonlóképp folytatni.”

Ricciardo úgy véli, a hetedik helynél nemigen végezhetett volna előrébb Olaszországban.

„Egyértelműen ez a legjobb eredmény, amit elérhettünk” – fogalmazott az ausztrál.

„A kis leszorítóerő kifizetődött számunkra védekezéskor, de amikor támadtunk, túl sok időt veszítettünk a középső szektorban.”

„Kétlem, hogy megvolt a tempónk ahhoz, hogy a hetedik helynél előrébb végezzünk, főleg úgy, hogy a mögöttem lévő srácok nagyon erősek voltak a verseny vége felé. Jó volt magam mögött tartani őket.”

„Amikor a korábbi versenyhétvégéken a Q3-ba kvalifikáltuk magunkat, mindig visszaestünk a versenyeken, nem volt meg a tempónk, szóval nagyszerű, hogy most pontszerző helyen tudtunk célba érni.”

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Hozzájárulok, hogy az F1VILAG.HU hírlevel(ek)et küldjön számomra, és közvetlen üzletszerzési céllal megkeressen az általam megadott elérhetőségeimen saját vagy üzleti partnerei ajánlatával:*
Hozzájárulok (Az adatkezelés részletei »)

Görgess tovább az újdonságokért!

HIRDETÉS

Kapcsolódó cikkek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

További hírek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

Exkluzív F1-es videók!

Imádod a Forma-1-et? Megnézel mindent, ami kedvenc sportágadról szól? Akkor ne maradj le YouTube-csatornánk újdonságairól sem!