Ricciardo győzött, Verstappen Hamiltonnal ütközött Monzában! - F1VILÁG.HU

Ricciardo győzött, Verstappen Hamiltonnal ütközött Monzában!

HIRDETÉS
Óriási küzdelmet és drámai fordulatokat tartogatott a 2021-es Forma-1-es idény 14. versenye, az Olasz Nagydíj. A versenyen Daniel Ricciardo vezetésével kettős győzelmet aratott a McLaren, miközben a világbajnoki címért csatázó Max Verstappen és Lewis Hamilton összeütköztek egymással, és mindketten kiestek. A dobogó legalsó fokára a mezőny végéről rajtoló Valtteri Bottas állhatott fel.
Daniel Ricciardo, McLaren MCL35M mid corner

A pole pozícióból Max Verstappen vághatott neki az 52 körös versenynek. Bár a szombati sprintkvalifikációt Valtteri Bottas nyerte meg, a finn autójában motort cseréltek, így a mezőny végére száműzték.

Verstappen mellett Daniel Ricciardo sorakozott a 2. rajtkockában, a második rajtsorból pedig a másik McLarennel Lando Norris, valamint a vb-címvédő Lewis Hamilton startolhatott.

A Forma-1 mezőnyét kedvező időjárási körülmények és száraz aszfalt fogadta Monzában, a versenynaptár leggyorsabb versenypályáján. Hamilton, Robert Kubica, Bottas és Pierre Gasly a kemény keverékű abroncsokkal vágott neki a futamnak, míg a többiek a közepes vegyületű gumikat választották az első etapra.

A RAJT

A rajtot Daniel Ricciardo kapta el a legjobban: a McLaren versenyzője már az első kanyar előtt megelőzte Verstappent, miközben Hamilton Norrist támadta, és el is ment honfitársa mellett. Hamilton aztán a második sikánban Verstappen ellen is támadásba lendült, a holland azonban nagyon agresszíven visszaverte a címvédő támadását, aki ezután Norrisszal szemben pozíciót veszített.

Yuki Tsunoda műszaki hiba miatt el sem tudott rajtolni a versenyen, csapattársa, Pierre Gasly pedig már a 4. kör végén a bokszba hajtott, nem sikerült tehát jól az AlphaTauri hazai versenye.

A 9. körben Perez az első kanyarban megelőzte Sainzot, a Ferrari versenyzője azonban nem hagyta magát, és megpróbált visszakerülni a mexikói elé. A spanyol végül nem járt sikerrel, így Perez a 6. helyen folytathatta a versenyt.

A 12. körben Hamilton keményen támadta Norrist, a címvédő azonban nem tudott elmenni honfitársa mellett.

A mezőny végéről rajtoló Valtteri Bottas a 14. körben már a 10. helyen száguldott, és Fernando Alonsót üldözte. Ricciardo közben tartotta 1 másodperc körüli előnyét Verstappennel szemben, Hamilton pedig szorosan követte Norrist.

A 15. körben Vettel támadta Esteban Ocont, az Alpine francia versenyzője azonban leszorította a pályáról a korábbi világbajnokot. Az Alpine pilótája 5 másodperces büntetést kapott a manőver miatt.

Hirdetés

A 17. körben Bottas Alonso mellett is el tudott menni, így feljött a 9. pozícióba. 5 körrel később a finn még egy pozíciót nyert, megelőzte ugyanis az Aston Martin pilótáját, Lance Strollt.

ÚJABB DRÁMAI ÜTKÖZET A BAJNOKI KÜZDELEMBEN!

A 22. kör végén Ricciardo az élről megkezdte a kerékcserék sorát, Verstappen pedig elment még egy körre. Hamarosan aztán ő is érkezett a bokszba, a Red Bull azonban elrontotta a kerékcserét, így Verstappen rengeteg időt veszített. Ugyanebben a pillanatban Hamilton megelőzte Norrist, és átvette a vezetést!

A 25. körben Hamilton is érkezik az élről, az ő kerékcseréje sem ment simán. A címvédő éppen csak Verstappen elé jött vissza a pályára, a holland azonban azonnal támadásba lendült: az 1-es kanyarban kívülről próbált elmenni Hamilton mellett, a küzdelemben azonban a két autó összeütközött. A baleset következtében Hamilton és Verstappen is kiesett!

A baleset miatt pályára küldték a biztonsági autót, a verseny pedig a 31. körben folytatódott. Ricciardo megőrizte a vezetést, Norris azonban keményen támadta Leclerc-t, és meg is tudta előzni a Ferrari versenyzőjét. A monacói mellett aztán Sergio Perez, majd nem sokkal később Valtteri Bottas is elment.

Időközben óriási csata bontakozott ki az élen Ricciardo, Norris, Perez és Bottas között, a 38. körben azonban Perez szabálytalan előzés miatt kapott egy 5 másodperces időbüntetést.

A 43. körben Bottas megelőzte Perezt, a Red Bull versenyzője azonban lendületből visszaelőzte a finnt, így egyelőre megtartotta a 3. helyet.

Daniel Ricciardónak az egész verseny során nem volt ellenfele: az ausztrál magabiztos győzelmet aratott, a McLaren örömét pedig Lando Norris 2. helye tette teljessé. Sergio Perez ugyan a 3. helyen ért célba, ám 5 másodperces büntetése miatt mégsem ő, hanem Valtteri Bottas állhatott fel a dobogóra. A 4. pozíciót Charles Leclerc szerezte meg.

Az Olasz Nagydíj végeredménye:

Poz.#VersenyzőCsapatKörökKül.
1.3Daniel RicciardoMCLAREN MERCEDES531:21:54.365
2.4Lando NorrisMCLAREN MERCEDES53+1.747
3.77Valtteri BottasMERCEDES53+4.921
4.16Charles LeclercFERRARI53+7.309
5.11Sergio PerezRED BULL RACING HONDA53+8.723
6.55Carlos SainzFERRARI53+10.535
7.18Lance StrollASTON MARTIN MERCEDES53+15.804
8.14Fernando AlonsoALPINE RENAULT53+17.201
9.63George RussellWILLIAMS MERCEDES53+19.742
10.31Esteban OconALPINE RENAULT53+20.868
11.6Nicholas LatifiWILLIAMS MERCEDES53+23.743
12.5Sebastian VettelASTON MARTIN MERCEDES53+24.621
13.99Antonio GiovinazziALFA ROMEO RACING FERRARI53+27.216
14.88Robert KubicaALFA ROMEO RACING FERRARI53+29.769
15.47Mick SchumacherHAAS FERRARI53+51.088
DNF9Nikita MazepinHAAS FERRARI41DNF
DNF44Lewis HamiltonMERCEDES25DNF
DNF33Max VerstappenRED BULL RACING HONDA25DNF
DNF10Pierre GaslyALPHATAURI HONDA3DNF
DNF22Yuki TsunodaALPHATAURI HONDA0DNF

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!