Ricciardo: Kanadában nehezebb dolgunk lesz - F1VILÁG.HU

Ricciardo: Kanadában nehezebb dolgunk lesz

HIRDETÉS

A Red Bull Racing ausztrál versenyzője, Daniel Ricciardo nem hiszi, hogy a soron következő, kanadai versenyen esélye lesz olyan közel kerülni a Mercedesekhez, mint legutóbb, Monacóban.


A Red Bull Racing ausztrál versenyzője, Daniel Ricciardo nem hiszi, hogy a soron következő, kanadai versenyen esélye lesz olyan közel kerülni a Mercedesekhez, mint legutóbb, Monacóban.

Az ifjú versenyző harmadikként ért célba a Hercegségben, a verseny utolsó szakaszában pedig igencsak közel került a másodikként befutó Lewis Hamiltonhoz.

Ricciardo elárulta, a monacói versenypálya igencsak feküdt a Red Bull idei autójának, Kanadában azonban sok lesz az egyenes, és köztudott, hogy a Renault motorjai jelenleg lemaradásban vannak a Mercedes aggregátjaival szemben – ezért nehéz dolga lesz.

„A monacói pálya jobban feküdt a csomagunknak, mint a korábbi versenyhelyszínek, de sajnos még így sem végeztünk elöl, szóval még nem tartunk ott, ahol szeretnénk” – nyilatkozta az ausztrál, majd hozzátette, bár nem számít arra, hogy a győzelemért harcolhat Montrealban, úgy érzi, szépen lassan sikerül lefaragniuk hátrányukat a Mercedesszel szemben.

„A montreali versenypálya is egy amolyan utcai helyszín, de sajnos valamivel több az egyenes, és a végsebesség tekintetében bizony kicsit még le vagyunk maradva, amivel szerintem mindenki tisztában van. Viszont tettünk már előrelépéseket.”

„Hogy ez elég lesz-e Kanadában, azt nehéz megmondani. Vélhetően nem, de folyamatosan közeledünk, szóval türelmesnek kell lennünk.”

„Biztos vagyok benne, hogy egy kis kitartással ott lehetünk hamarosan!”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!