Vettel második szezonját tölti az Aston Martin csapatával, a felek pedig csütörtökön jelentették be, együttműködésük a szezon végén véget ér, ez pedig egyúttal azt is jelenti, hogy Vettel nem folytatja a versenyzést az F1-ben.
Adja magát a kérdés, ki veheti át a négyszeres világbajnok pilóta helyét 2023-ban? A sajtóban természetesen rögtön felmerült Daniel Ricciardo neve is, aki ugyancsak második évét tölti jelenlegi csapatánál, a McLarennél, a wokingi gárdával való együttműködése pedig közel sem egy sikersztori.
Szerződése viszont 2023 végéig szól, nemrég pedig világossá tette, szeretné is kitölteni kontraktusát, habár jó pár hete még főnöke, a McLaren vezérigazgatója, Zak Brown is meglehetősen kritikus hangot ütött meg vele kapcsolatban.
Ricciardót most újra megkérdezték jövőbeli terveiről, az ausztrál pedig leszögezte, nem szerződik az Aston Martinhoz.
„Nincs semmi bajom velük, de ahogy mondtam múlt héten, a jövőm egyértelmű, itt leszek a McLarennél” – mondta a Hungaroringen a rutinos pilóta.
Ricciardóhoz hasonlóan a jelenleg a Williamsnél versenyző Alex Albon is hárította az ezzel kapcsolatos kérdéseket.
„Nyilván az Aston Martin egy nagyszerű csapat. Egyértelműen bővülnek is, mint csapat, de jelenleg az idei évre kell fókuszálni” – mondta a brit-thai pilóta.
Esteban Ocon ugyancsak kifejtette, jól érzi magát jelenlegi csapatánál, az Alpine-nál, ahol egyébként 2024 végéig szól a szerződése. Sőt, a francia pilóta az Aston Martin elődjénél, a Force Indiánál már versenyzett korábban.
„Én már voltam ott, már versenyeztem a csapatnál 2018-ban. Jó helyen vagyok az Alpine-nál, de jól ismerem a csapatot, és tudom, mire képesek” – fogalmazott.
Valtteri Bottasnak jó ideje most először van több évre szóló szerződése – ő jövőre is az Alfa Romeónál marad.
„Soha nem hittem, hogy valaha ezt fogom mondani, de szerződésem van! Szóval megvagyok” – reagált a finn.
Hozzá hasonlóan Kevin Magnussennek is élő kontraktusa van munkaadójával, a Haasszal.
„Nekem szerződésem van a jövő évre, és elégedett vagyok a Haasnál” – nyilatkozta csütörtökön a rutinos pilóta.