Ricciardo: Nagy csatát vívunk majd a dobogóért - F1VILÁG.HU

Ricciardo: Nagy csatát vívunk majd a dobogóért

HIRDETÉS

A negyedik helyről rajtolhat a vasárnapi Maláj Nagydíjon Daniel Ricciardo, aki abban bízik, holnap is sikerül majd a Ferrarik előtt maradniuk.


A negyedik helyről rajtolhat a vasárnapi Maláj Nagydíjon Daniel Ricciardo, aki abban bízik, holnap is sikerül majd a Ferrarik előtt maradniuk.

Ricciardo csapattársa, Max Verstappen mellől várhatja majd a piros lámpák kialvását, elmondása szerint pedig okuk van az elégedettségre, hiszen egy olyan pályán győzték le a Ferrarit, mely papíron igencsak fekszik az olasz istállónak.

„Igazán izgalmas időmérő volt, a gyorsköröm pedig meglehetősen simára sikeredett” – mondta az ausztrál.

„Az első két szektorban eléggé megnyomtam, szerintem sikerült is többet kihoznom a gumikból, mint az utolsó szektorban, ahol küszködtem a kigyorsításokkal, és veszítettem némi időt.”

„A tegnapi napot figyelembe véve elégedett vagyok. Éjszaka elvégeztünk néhány módosítást, és ezek sokat segítettek ma, mert jóval kényelmesebben éreztem magam az autóban. A versenytempónk is jónak tűnik, ez Max tegnapi köridőiből is látszik.”

Ricciardo hozzátette, nagy küzdelmet vívnak majd holnap a dobogóért, és reméli, a Red Bull taktikai előnyben is lesz majd a Ferrarival szemben.

„Jó kis csatát vívhatunk holnap a dobogóért, megpróbálunk a Ferrarik előtt maradni. Ők általában elég jól bánnak a gumikkal itt, nekünk viszont lesz egy extra garnitúra lágy, ami beválhat.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!