HAMIL7ON

Ricciardo nem akar a Mercedes versenyzője lenni

Ricciardo nem akar a Mercedes versenyzője lenni

Biztosan nem lesz a Mercedes versenyzője a következő két évben Daniel Ricciardo – ezt ő maga jelentette ki azok után, hogy Nico Rosberg visszavonulása óta rengeteg versenyzőt összefüggésbe hoztak már a német istállóval.


Biztosan nem lesz a Mercedes versenyzője a következő két évben Daniel Ricciardo – ezt ő maga jelentette ki azok után, hogy Nico Rosberg visszavonulása óta rengeteg versenyzőt összefüggésbe hoztak már a német istállóval.

Ricciardo szerződése 2018 végén jár le a Red Bullnál, és bár Max Verstappen személyében egy igazán kemény csapattársat kapott idén, nem érzi úgy, hogy más csapatnál kellene folytatnia Forma-1-es pályafutását.

„Még 2 további évem van a Red Bullnál, szóval biztosan itt folytatom. Nagyon jól érzem magam itt” – mondta az ausztrál versenyző az AFP hírügynökségnek.

„Egy ilyen helyzetben természetesen sok versenyző flörtöl a lehetőséggel, hogy csapatot vált, és szívesen beülne a Mercedesbe, és nem is hibáztatom őket ezért. Viszont csak remélni tudom, hogy bárki is nyeri a versenyt a Mercedes második üléséért, élni fog a lehetőséggel, mert az egy nagyon jó autó lesz.”

„Engem viszont egy Red Bullban látnak majd az Albert Parkban.”

A legfrissebb hírek szerint Nico Rosberg utódja Valtteri Bottas lesz a Mercedesnél, miután a Williams állítólag megállapodott Felipe Massával abban, hogy még egy évig folytatja pályafutását az F1-ben.

Kövesse az F1Világot a Facebookon is:

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Hozzájárulok, hogy az F1VILAG.HU hírlevel(ek)et küldjön számomra, és közvetlen üzletszerzési céllal megkeressen az általam megadott elérhetőségeimen saját vagy üzleti partnerei ajánlatával:*
Hozzájárulok (Az adatkezelés részletei »)

Ezeket is ajánljuk!