IMOLAGP

Ricciardo nem számított a 3. helyre

Daniel Ricciardo maga is meglepődött azon, hogy a harmadik pozíciót szerezte meg az időmérő edzésen, hiszen már szinte lemondott a jó eredményről.


Daniel Ricciardo maga is meglepődött azon, hogy a harmadik pozíciót szerezte meg az időmérő edzésen, hiszen már szinte lemondott a jó eredményről.

Ricciardo úgy érzi, eredményében kulcsfontosságú volt az, hogy nem került forgalomba a Q3 végén, így folyamatosan saját tempóját tudta autózni.

„Kicsit hektikus és feszültségekkel teli volt az utolsó köröm, de köszönöm a csapatnak, hogy én indulhattam elölről és nem volt előttem senki” – nyilatkozta.

Az ausztrál pilóta ezredmásodpercre azonos időt autózott Sebastian Vettellel, azonban mivel ő érte el először ezt az eredményt, ő indulhat a második helyről – miután Sergio Perez öt rajthelyes büntetésben részesült.

„A Q3-ban az első köröm átlagos volt, ráadásul sokat hibáztam, azt gondoltam, hogy úgyis lesz még egy esélyem. Aztán jött a piros zászló, úgy nézett ki, hogy ennek annyi, de aztán összejött a kör” – mondta Ricciardo.

„Tudtam, hogy nem mindenkinek fog sikerülni, ezért csak a hetedik helyről akartam előrelépni, de végül összejött a harmadik hely.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

Ezeket is ajánljuk!

További cikkek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!