Ricciardo: Optimistább lennék, ha nem látnám az eredményeket - F1VILÁG.HU

Ricciardo: Optimistább lennék, ha nem látnám az eredményeket

Daniel Ricciardo, a McLaren F1-es versenyzője úgy érzi, nem alakult rosszul az Osztrák Nagydíj pénteki edzésnapja számukra, azonban még szükség lesz néhány változtatásra, hogy elégedettek legyenek az autóval.

Ricciardo számára eddig a tortázásról és köszöntésekről szólt a hétvége, az ausztrál versenyző ugyanis csütörtökön ünnepelte 32. születésnapját. A McLaren versenyzője számára a péntek azonban már a munkáról szólt: az első szabadedzésen 31 kört, míg a második tréningen 15-öt tett meg. 

Végül először a 12., majd a 15. helyen zárt, ám ez egyelőre nem aggasztja, mivel úgy érzi, sikerült előrelépéseket tenniük. 

 

„Ez egy érdekes nap volt – az eredménytábla alapján nem tűnik jó napnak, de néhány területen sikerült előrelépéseket tennünk. Szombaton megpróbálunk egy újabb lépést tenni, és ezzel talán mi is harcolhatunk” – nyilatkozta Ricciardo. 

„Ha nem tudnék az eredményekről, akkor sokkal optimistább lennék a mai nap alapján, de úgy gondolom, csak néhány finomhangolás szükséges.”

„Éjszaka megpróbálunk összekaparni még néhány tizedmásodpercet, és úgy gondolom, ezzel majd oda kerülhetünk, ahol lenni szeretnénk. Van még feladatunk, de eddig rendben vagyunk” – folytatta az ausztrál.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Ricciardo: Optimistább lennék, ha nem látnám az eredményeket
Alonso szerint túl lassú volt az Aston Martin, és beszélt az okokról is
Sainz az egész versenyen a gumikkal spórolt
Szabályt szegett, így büntetést kapott a Mercedes Barcelonában
Norris: Az ütközés nélkül sem volt sok esélyem pontszerzésre

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!