Ricciardo úgy érzi, a legtöbbet hozták ki az autóból - F1VILÁG.HU

Ricciardo úgy érzi, a legtöbbet hozták ki az autóból

HIRDETÉS

Felemás érzésekkel zárták a 2015-ös Forma-1-es szezont Abu Dhabiban a Red Bull Racing versenyzői.


Felemás érzésekkel zárták a 2015-ös Forma-1-es szezont Abu Dhabiban a Red Bull Racing versenyzői.

Az ausztrál Daniel Ricciardo ugyan nem tudott a legjobb ötben végezni – ahogy azt a tegnapi időmérő után tervezte –, ám mégis elégedett az általa megszerzett hatodik hellyel.

„Egy kicsit édesebb lenne a dolog, ha a legjobb ötben végeztünk volna, de nem tudtam magam mögött tartani Sebet [Vettel], akitől azt vártuk, hogy sokkal inkább majd a verseny vége felé tud elmenni mellettünk” – mondta az ausztrál pilóta.

„Nagyjából egy körig tudtam tartani őt, de aztán – főleg azokkal a lágy gumikkal – a tempója sokkal jobb volt. Megpróbáltam elkapni [Sergio] Pérezt, de nem tudtam elég közel kerülni.”

„A rajtnál volt egy sanszom [Nico] Hülkenberggel szemben, amire rá is mentem, és ez végül kifizetődött. Azt gondolom, jól zártuk az idei évet, szerintem a legtöbbet hoztuk ki az autóból, szóval sokkal elégedettebb vagyok most, mint néhány futammal ezelőtt.”

Ricciardo hozzátette, izgatottan várja a téli felkészülést, hiszen reméli, sikerül jelentősen javulniuk a következő szezonra.

„A hatodik hely talán nem mutatja meg teljesen, mennyire volt jó hétvégénk, de elégedett vagyok. Szívesen versenyeznék már jövő héten, ugyanakkor örülök, hogy véget ért a szezon, és bízom abban, hogy a következő idény már jobb lesz. Az idei év sokkal erősebb csapattá kovácsolt bennünket, és örömmel lépek tovább a srácokkal, hogy megfeleljünk a következő év kihívásainak.”

A Red Bull másik versenyzője, Daniil Kvyat végül nem tudott pontot szerezni a Yas Marina versenypályán: a fiatal versenyzőt elektronikai hiba hátráltatta a futamon.

„Jó, hogy célba tudtunk érni, a verseny első felében pedig a tempómmal is elégedett voltam” – fogalmazott az ifjú orosz.

Hirdetés

„Egészen a futam feléig úgy tűnt, erős versenyt futhatunk, mert kontroll alatt tartottam [Felipe] Massát, és támadtam [Nico] Hülkenberget. De aztán elektronikai gondunk volt, és fel kellett adnunk azt a küzdelmet. Onnantól kezdve sok időt veszítettünk az egyenesekben.”

„Majdnem minden egyes körben csinálni kellett valamit a probléma kapcsán, szóval a körülményeket figyelembe véve abszolút a legjobbat hoztuk. Most már 2016-ra fókuszálunk, ha pedig sikerül előrelépnünk a télen, elégedettek leszünk.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!