Friss hírek

Ricciardo: Utáltam minden percét, de bocsánatot kellett kérnem Sainztól!

A McLaren ausztrál versenyzője, Daniel Ricciardo azt mondja, számára nagyon fontos volt, hogy az Imolában történtek után elnézést kérjen a Ferrari pilótájától, Carlos Sainztól.

Ricciardo a vasárnapi verseny első körében, rögtön a rajt után ütközött neki a spanyol autójának, a koccanást követően pedig mindketten a sóderágyba csúsztak. A McLaren versenyzője ugyan folytatni tudta, Sainz azonban kiesett, így sorozatban másodszor nem ért célba.

Ricciardo a történtek után személyesen kért elnézést Sainztól, illetve a Ferraritól, a spanyol pilóta pedig nagyra értékelte a gesztust. A McLaren pilótája most arról beszélt, bár gyűlölte minden pillanatát, számára fontos volt, hogy tisztázzák a történteket.

Hirdetés
 

„A bocsánatkérés minden másodpercét gyűlöltem!” – ismerte el az ausztrál pilóta a The Daily Show with Trevor Noah című TV-műsorban. „Azt gondolom, mivel már tapasztalt vagyok, és régóta vagyok itt, megvan a kellő érettségem, és tudom, mennyit teszünk bele ebbe mindannyian. És mivel mindannyian versengő egyéniségek vagyunk, van bennünk valami, ami közös.”

„Csak 20-an vagyunk, akik ezt csináljuk – csak 20 versenyző. Az ember tisztel mindenkit. Mint az incidensnél is: ha felelősnek érzem magam, úgy érzem, bocsánatot akarok kérni. Hiszen nincs benne semmi személyes. Nem hiszem, hogy mindenki megtenné, de én egyszerűen jobban érzem magam tőle. Szóval csak tiszta lappal kezdünk a következő hétvégén, és tudom, hogy ha egymás mellé kerülünk a pályán, nem lesz feszültség. Lesz intenzitás, de semmi túlreagálás.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!