Ricciardót még nem aggasztja a Renault gyengesége - F1VILÁG.HU

Ricciardót még nem aggasztja a Renault gyengesége

HIRDETÉS

Bár a Renault motorja látszólag nem sokat javult tavaly óta, Daniel Ricciardo elárulta, ő és csapata, a Red Bull egyelőre nem aggódik emiatt.


Bár a Renault motorja látszólag nem sokat javult tavaly óta, Daniel Ricciardo elárulta, ő és csapata, a Red Bull egyelőre nem aggódik emiatt.

Az ausztrál versenyző az első barcelonai tesztnap után ismerte el, érzésre semmit sem változott a Renault V6-os erőforrása tavalyhoz képest, egyelőre azonban még korai volna emiatt aggodalmaskodni.

„Igazából olyan, mint a tavalyi szezon végén, de ez szerintem nem gond az első tesztnapon” – mondta Ricciardo.

„Sokkal jobb platformot jelent, mint tavaly ilyenkor. Nem volt vele gond hétfőn. A motorerőt tekintve még nem a versenytempóra fókuszálunk, és nem is áll rendelkezésünkre minden összetevő. Momentán olyan a motor, mint vártuk.”

A Red Bull versenyzője hozzátette, elégedettséggel töltötte el az, hogy 87 kört meg tudott tenni tegnap.

„Kisebb gondok voltak itt-ott, de így is közel 90 kört meg tudtunk tenni. Alapvetően jól alakult az első nap.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!