Ricciardót zavarja, hogy a Ferrari és a Mercedes sem akarta őt - F1VILÁG.HU

Ricciardót zavarja, hogy a Ferrari és a Mercedes sem akarta őt

HIRDETÉS
A Red Bull ausztrál versenyzője, Daniel Ricciardo bevallotta, egy kicsit frusztrálónak tartja, hogy a Mercedes és a Ferrari ülésére sem volt esélye 2019-re.
Fotó: Red Bull Racing

A rutinos versenyző az elmúlt idény végén távozott a Red Bulltól, idén pedig Nico Hülkenberg csapattársaként a Renault színeiben folytatja pályafutását az F1-ben.

Pedig korábban arról szóltak a hírek, Ricciardo a Ferrari és a Mercedes ülésére is esélyes lehet, végül azonban nem tartottak igényt szolgálataira. Annak ellenére, hogy a 2018-as idény igazán jól indult számára, Kínában és Monacóban nyerni is tudott.

„Úgy éreztem, nem is lehetnék jobb helyzetben ebben a tekintetben. Bizonyos szempontból arra számítottam, hogy talán többet ki tudok hozni ezekből az eredményekből. Főleg az első hat verseny után. Kettőt megnyertem ugyanis a hatból, szóval csak Seb [Vettel], Lewis [Hamilton] és én tudtunk győzni. A többiek nem tudtak közel kerülni hozzánk” – mondta Ricciardo.

Arra a kérdésre, hogy frusztrált volt-e a kialakult helyzet miatt, a Renault pilótája így felelt: „Hogy nyersen fogalmazzak, igen.”

„Elvégre azt gondolom, a következő 12 hónapban – és mindenki ezt mondaná – a Mercedes és a Ferrari lesznek azok a csapatok, akiket le kell győzni. Itt-ott talán más csapatok is győzni tudnak majd, de rövid távon szerintem ők a favoritok.”

Ricciardo szerint a Mercedes meglehetősen „konzervatív” döntést hozott azzal, hogy megtartotta 2019-re Valtteri Bottast – ugyanakkor megérti a német istállót.

„Ami a Mercedest illeti, szerintem ott egy kicsit más a helyzet. Más a dinamikája annak, amilyen utat választottak. Szerintem ők konzervatívabbak voltak, de nem tudok ellenérveket felhozni, mert eddig működött.”

„Lewis világbajnoki címeket nyert, a csapat pedig szintén szállította a konstruktőri címeket, szóval bizonyos szempontból kipipáltak mindent, amire szükségük volt.”

A Ferrari úgy döntött, a távozó Kimi Räikkönen helyére Charles Leclerc-t ülteti – ő lesz a négyszeres világbajnok Sebastian Vettel csapattársa idén.

Hirdetés

„Ő egy fiatal, feltörekvő tehetség, és talán végig ez volt az ő tervük, függetlenül az én eredményeimtől, vagy akár az ő eredményeitől” – mondta Ricciardo.

„Értem, amit a Ferrari csinált, és tisztelem is őket, mert láttam, hogy a Red Bull ugyanezt tette sokáig: bevonta a fiatal srácokat a programjába. Valójában azt gondolom, itt az időzítésen múlt minden.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!