Riválisai szerint szerencsés volt Vettel Abu Dhabiban - F1VILÁG.HU

Riválisai szerint szerencsés volt Vettel Abu Dhabiban

HIRDETÉS

Sebastian Vettel riválisai úgy vélik, a kétszeres világbajnok a szerencsének is köszönheti, hogy harmadikként tudott célba érni a vasárnapi Abu Dhabi Nagydíjon.


Sebastian Vettel riválisai úgy vélik, a kétszeres világbajnok a szerencsének is köszönheti, hogy harmadikként tudott célba érni a vasárnapi Abu Dhabi Nagydíjon.

A német versenyző a bokszutcából volt kénytelen rajtolni az Emirátusokban, autójából ugyanis az időmérőt követően a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) nem tudott megfelelő mennyiségű üzemanyagmintát vételezni.

Vettel végül harmadik lett, ezzel sikerült minimalizálnia az elszenvedett károkat, és csak 3 ponttal csökkent előnye a bajnoki tabella második helyezettjével, Fernando Alonsóval szemben.

A McLaren csapatfőnöke, Martin Whitmarsh elárulta, a verseny során látott két biztonsági autós periódus szokatlannak mondható, és ezek Vettel kezére játszottak.

Amikor a szakember arról kérdezték, meglepte-e, hogy a címvédő meg tudta verni csapatát Abu Dhabiban, így felelt: „Igen, de azt hiszem, nagy szerencséje volt a két biztonsági autóval, illetve az előtte zajló roncsderbivel.”

„Nem kellett olyan sokat megelőznie a gyorsabb autók közül, mivel azok már kiestek. Nem hiszem, hogy bárki is számított volna ennyi biztonsági autós körre, melyek igencsak a kezére játszottak – ettől függetlenül persze nagyszerű munkát végzett.”

A Ferrarit irányító Stefano Domenicali úgy fogalmazott, Vettelnek szerencséből, illetve balszerencséből is bőven kijutott a hétvégén.

„Nagyszerű verseny futott, nyomta, ahogy szokta” – magyarázta.

„Voltak pillanatok, amikor szerencséje volt, de olyanok is, amikor balszerencsés volt. De ez része a játéknak. Az utolsó pozícióból startolt és harmadik lett, szóval tökéletes versenyt futott.”

Hirdetés

Domenicali hozzátette, két futammal a vége előtt még teljesen nyitott a bajnokság.

„Tíz pont sok, de akár semmi is lehet – attól függ, hogy alakulnak a versenyek. Láthattuk itt is, hogy egészen az utolsó pillanatig bármi megtörténhet.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!