Rohamtempóban épül az új főlelátó a Hungaroringen - F1VILÁG.HU

Rohamtempóban épül az új főlelátó a Hungaroringen

HIRDETÉS
Felkerült a tetőszerkezet első eleme a Hungaroring új főlelátójára — jelentették a magyar versenypályára részéről a héten, miközben továbbra is gőzerővel zajlik a mogyoródi ring felújítása.
Hungaroring main grandstand
HIRDETÉS

A magyar versenypálya Forma-1-es szerződése 2032-ig szól, a hosszabbítás egyik alapfeltétele pedig a létesítmény rekonstrukciója volt, mely lehetőséget biztosíthat ahhoz, hogy további 5 évvel, 2037-ig megújítsák a kontraktust.

A versenypályára, legalábbis annak célegyenesére rá sem lehet ismerni: munkagépek, daruk dolgoznak mindenütt, napi szinten 620 ember munkálkodik azon, hogy az augusztusi verseny idejére a létesítmény a megszokott magas színvonalon láthassa vendégül az F1-es mezőnyt.

A Hungaroring részéről néhány hete számoltak be arról, hogy 759 m² falazott szerkezet megépült, a pályacsíkot körülvevő területen 22 km védőcsövet és 80 km béléscsövet helyeztek el — ebbe 20 km erősáramú kábelt húztak be. Időközben pedig elkészült a depó erősáramú rendszere is, miközben a gyengeáramú rendszerek készültsége 90 százalékon áll.

Csütörtökön aztán örömmel jelentették, a megújuló főlelátó építése is gőzerővel halad, és nemrég felkerült a tetőszerkezet első eleme is. Mindezt természetesen „F1-es színvonalú előkészület előzte meg”: négy hónapig zajlottak a nehézacél előszerelési munkák, magához a művelethez pedig szükség volt egy olyan, 650 tonnás mobil autódarura, amelyből csak egy van van Magyarországon. A hatalmas, 272 méter hosszú, 33 méter fesztávú tetőelemekből álló tetőszerkezet teljes súlya 1300 tonna, a teljes felülete pedig 8976 négyzetméter lesz.


HIRDETÉS

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!