Friss hírek

Rosberg: Alonso idén dobogóra fog állni

A Forma-1 2016-os világbajnoka, Nico Rosberg azt mondja, véleménye szerint a McLaren az idei évre jelentősen javít majd teljesítményén, így Fernando Alonso dobogóra állhat majd a szezon során.


A Forma-1 2016-os világbajnoka, Nico Rosberg azt mondja, véleménye szerint a McLaren az idei évre jelentősen javít majd teljesítményén, így Fernando Alonso dobogóra állhat majd a szezon során.

A McLaren kiábrándító teljesítményt nyújtott az elmúlt években, Zak Brown, az istálló vezére pedig nemrég úgy fogalmazott, idén sem fognak tudni harcba szállni a győzelmekért.

A tavalyi diadala után visszavonult Nico Rosberg azonban biztos benne, az új szabályokból sokat profitál majd a McLaren, és közelebb kerülhet az élmezőnyyhöz.

„Fernando idén dobogóra fog állni, vagy nagyon közel kerül hozzá. Kiváló esélyei vannak, de majd meglátjuk, hiszen ugyanúgy összejöhet egy másik csapatnak, vagy versenyzőnek is” – mondta a német a Diario Sportnak nyilatkozva.

„De úgy gondolom, hogy a McLaren jelentősen javítani fog teljesítményén. Nem számítok arra, hogy dominálnak majd, de új lehetőségek kínálkoznak számukra, és ennek kihasználják majd az előnyeit.”

Rosberg hozzátette, volt csapata, a Mercedes favoritként várhatja az új szezont is – a Red Bullra azonban nagyon oda kell figyelniük.

„Nem hinném, hogy változni fog bármi is. Egy nagyszerű csapatról van szó, amely rendkívül olajozottan működik.”

„A legnagyobb fenyegetést szerintem a Red Bull jelenti majd számukra, hiszen Adrian Newey és az új szabályok kombinációja mindig hihetetlenül jól működött az elmúlt 20 évben. Egy kicsit még várnunk kell, de hamarosan kiderül.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!