Rosberg azt mondja, még mindig van hová fejlődnie – F1VILÁG.HU

Rosberg azt mondja, még mindig van hová fejlődnie

HIRDETÉS

Bár az első négy futamon szerzett győzelmei alapján abszolút ő az idei szezon favoritja, Nico Rosberg úgy érzi, versenyzőként még neki is bőven van hová fejlődnie.


Bár az első négy futamon szerzett győzelmei alapján abszolút ő az idei szezon favoritja, Nico Rosberg úgy érzi, versenyzőként még neki is bőven van hová fejlődnie.

A német tehetség parádés formát mutatott a szezon első versenyein, és tavaly év végi remeklését folytatva az eddigi valamennyi versenyt megnyerte.

Rosberg ennek ellenére azt mondja, versenyzőként még mindig tud újat tanulni, ezért nem dőlhet hátra, mindent meg kell tennie azért, hogy jobb ütemben fejlődik riválisainál.

„Ez egy állandó jelleggel zajló folyamat. Még mindig felfelé tartok, ez kétségtelen” – mondta a Mercedes versenyzője.

„Az elmúlt két évben nagyon értékes tapasztalatokat szereztem, folyamatosan futamgyőzelmekért harcoltam, illetve a bajnoki címekért. És azt gondolom, idén is sikerült tovább fejlődnöm. Az első négy verseny is nagyon jól alakult számomra, és persze simán is mentek a dolgok, nem úgy mint néhány riválisomnak.”

„A tapasztalat nagyon-nagyon értékes ebben a sportban, ez a legfőbb dolog ahhoz, hogy az ember megfusson egy gyorskört, vagy jól teljesítsen egy versenytávot, vagy akár egy egész szezont.”

Rosberg kifejtette, bár magabiztos előnnyel vezet a tabellát, egyelőre nem foglalkozik a bajnoki címmel.

„Lewis ugyanaz maradt, mint az elmúlt két évben, ugyanolyan gyors, és ugyanolyan nehéz legyőzni. Nagyon nagy utat kell még megtenni. Nem lenne jó, ha hét hónapra előre gondolkodnék. A legjobb, ha a barcelonai győzelemre fókuszálok – márpedig ez a célom.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!