Rosberg cáfolja a szándékosságot - F1VILÁG.HU

Rosberg cáfolja a szándékosságot

HIRDETÉS

A Mercedes német versenyzője, Nico Rosberg cáfolja Lewis Hamilton azon állítását, miszerint szándékosan nem kerülte el a balesetet a vasárnapi Belga Nagydíj második körében.


A Mercedes német versenyzője, Nico Rosberg cáfolja Lewis Hamilton azon állítását, miszerint szándékosan nem kerülte el a balesetet a vasárnapi Belga Nagydíj második körében.

A bajnokság legutóbbi versenye óta áll a bál a Mercedesnél, a két versenyző ugyanis már a futam elején összetűzésbe keveredett, miközben az első pozícióért csatázott.

A belga pálya Les Combes nevű kanyarjához közeledve Rosberg kívülről próbálta megelőzni Hamiltont, ám a két autó összeütközött, utóbbi versenyző pedig defektet kapott, így pont nélkül zárta a futamot, míg csapattársa másodikként ért célba.

Az eset után a Mercedes vezérkara összeült a versenyzőkkel, Hamilton ezt követően nyilatkozott úgy, Rosberg elismerte, szándékosan nem próbálta meg elkerülni az ütközést a futam elején.

Rosberg azonban tagadta ezt.

„Hallottam, amit Lewis mondott a sajtóban. A saját véleményének adott hangot. Minden amit elmondhatok, hogy az én álláspontom teljesen más, viszont jobb, ha most inkább nem megyek bele a részletekbe” – mondta a német.

„Remélem, hogy tiszteletben tartják ezt. Szeretném, ha ez a dolog csapaton belül maradna.”

A Mercedes versenyzője reméli, az eheti, hosszabb értekezlet után továbbléphetnek majd.

„Egy igazán konstruktív megbeszélésünk volt, egy nagyon fontos meeting a verseny után – muszáj volt leülnünk és átbeszélnünk a történteket.”

Hirdetés

„Mindenki előadta a véleményét, és fontos, hogy továbblépjünk. Persze lesz egy újabb értekezés majd. Egyszerűen látnunk kell, hogy változtatnunk kell-e a hozzáállásunkon a jövőben – pontosan így tettünk Magyarországon, és ez lesz a jövőben is.”

„Az mindenképp jó, hogy remek a kapcsolatunk csapaton belül Paddy-vel [Lowe], Totóval [Wolff], és Niki [Lauda] segítsége is sokat ér.”

„Ez fontos az efféle szituációkban, ezért meggyőződésem, hogy – mint mindig – megtaláljuk a megfelelő utat és tovább harcolunk Monzában.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!