Friss hírek

Rosberg: Csak a győzelem a cél

Nico Rosberg sorozatban hatodik pole pozícióját szerezte meg Abu Dhabiban, így ismét legyőzte világbajnok csapattársát, Lewis Hamiltont.


Nico Rosberg sorozatban hatodik pole pozícióját szerezte meg Abu Dhabiban, így ismét legyőzte világbajnok csapattársát, Lewis Hamiltont.

Mióta Hamilton megnyerte az idei világbajnokságot, Rosberg átvette tőle az első helyet, az időmérő edzéseket pedig már sorozatban nyeri.

Abu Dhabiban sem okozott csalódást szurkolóinak a német versenyző, ugyanis közel 4 tizedmásodperccel verte meg csapattársát, Hamiltont.

„Közel voltunk egymáshoz ezelőtt is, most is közel voltunk. Igyekszem kiélvezni ezt a pillanatot. Csak szeretném megnyerni a futamot, nagyon jó érzés lenne.”

Rosberg hozzátette, az egész csapat várja már, hogy egy kis lélegzetvételhez jussanak az egész szezon során végzett munka után, így biztosan nagyot partiznak majd vasárnap este.

„Az egész csapatnak jó okot adna, hogy bulizzunk egyet holnap, jó lenne már együtt lazítani.”

A német elmondta, mindemellett azért már most készülnek a következő szezonra: „Minden információt és mindent, amit tanulhatunk holnap, azt átvihetjük a jövő évre.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

További cikkek

Rosberg: Csak a győzelem a cél
Nem tudni még, menthető-e Verstappen motorja
Gasly: Bottas jól elb*szta a versenyünket…
Horner: Bottas nagyszerű munkát végzett a Mercedesnek
Russell újra Mercedesben: Gumiteszt a Hungaroringen!

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!