A Mercedes idei egyik leggyengébb hétvégéjén van túl. Nico Rosberg a hatodik helyről rajtolt, és végül hatodikként is intették le Monzában, míg csapattársa, Lewis Hamilton csak a kilencedik lett.
A Mercedes idei egyik leggyengébb hétvégéjén van túl. Nico Rosberg a hatodik helyről rajtolt, és végül hatodikként is intették le Monzában, míg csapattársa, Lewis Hamilton csak a kilencedik lett.
„Ez a mostani nem tartozik a legjobb hétvégéink közé, és úgy tűnik, valahogy minden el volt rontva már az elejétől kezdve. Ez igazán kár, mert a versenyen az autó tempója jónak tűnt, a szombati problémák miatt mégsem tudtunk ebből előnyt kovácsolni”- kesergett Rosberg.
„Itt nagyon fontos, hogy teljes mértékben megbízz a beállításaidban, de az autóm nem volt olyan, amilyennek szerettem volna, hiszen a harmadik szabadedzés szinte teljesen kiesett.”
„Mindent megpróbáltam, hogy megelőzzem Nicót (Hülkenberg) és egy hellyel előrébb kerüljek, de nagyon gyors volt. Most már Szingapúrra fókuszálunk. Szeretem az utcai pályákat, remélhetőleg ott jobb hétvégénk lesz majd”- zárta nem túl vidáman a német.