Rosberg: Eddig nem igazán jó a hétvégém - F1VILÁG.HU

Rosberg: Eddig nem igazán jó a hétvégém

HIRDETÉS

Nico Rosberg, a Mercedes versenyzője csalódott, amiért újra kikapott csapattársától, Lewis Hamiltontól a Monacói Nagydíj időmérő edzésén.


Nico Rosberg, a Mercedes versenyzője csalódott, amiért újra kikapott csapattársától, Lewis Hamiltontól a Monacói Nagydíj időmérő edzésén.

Rosberg számára eddig nem alakul jól a hétvége: a csütörtöki első szabadedzésen falhoz koccolta autóját, aminek szerencséjére nem lettek következményei, hiszen a Mercedes nem sérült.

Az időmérő edzés második szakaszának végén kicsúszott a pályáról, majd a Q3-ban egy hiba miatt nem tudott javítani elért köridején, így nem vehette fel a versenyt Hamiltonnal az első helyért folytatott csatában.

„Eddig nem volt valami jó hétvégém. Tudtam, hogy Lewis nagyon gyors volt, de nem működött a dolog végül, ez van” – mondta Rosberg.

A német versenyző elmondta, csak az alulkormányzottsággal voltak gondjai a mai napon, azonban miután ezen javítani tudtak, hibázott gyorskörén.

„Nem volt probléma, hogy Lewis mögött mentem. Tudtam volna javulni, megváltoztattuk az egyensúlyt, mert alulkormányzottsággal küzdöttem, és biztos voltam benne, hogy ez majd bejön, de nem így történt.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!