Rosberg: Egyszerűen nem voltam elég gyors - F1VILÁG.HU

Rosberg: Egyszerűen nem voltam elég gyors

HIRDETÉS

Nico Rosberget, a Mercedes versenyzőjét sikerült legyőznie Sebastian Vettelnek a Maláj Nagydíj időmérő edzésén, ezért holnap csak a harmadik pozícióból kezdheti meg a futamot, míg csapattársa, Lewis Hamilton az első rajtkockát szerezte meg.


Nico Rosberget, a Mercedes versenyzőjét sikerült legyőznie Sebastian Vettelnek a Maláj Nagydíj időmérő edzésén, ezért holnap csak a harmadik pozícióból kezdheti meg a futamot, míg csapattársa, Lewis Hamilton az első rajtkockát szerezte meg.

Rosberg természetesen nem volt boldog az eredményével az időmérő edzést követően, ám úgy gondolja, rajta múlt a szereplése, ugyanis nem vezetett elég gyorsan. Mindemellett azonban a Mercedes-pilóta meglepődött, hogy a körülményekhez képest megfelelő volt az autó tapadása.

„Egyszerűen nem vezettem elég jól, ezért vagyok ideges. A harmadik hely nem túl jó holnapra, de ez van. Érdekesek voltak a körülmények, mert nagy volt a tapadás, hihetetlen volt, mert ritkán van ekkora tapadás esőben. Szokatlan volt, de jó volt így vezetni, viszont nem voltam elég gyors.”

A német versenyző izgatottan várja a holnapi versenyt, és úgy gondolja, fel tudja venni a harcot az előtte állókkal: „Határozottan várom, mert egy remek autónk van és jó etapokat teljesítettem pénteken, a versenytempónk jó. A tiszta oldalról indulok, szóval remélhetőleg tudom majd támadni Sebastiant és Lewist, és attól kezdve vele harcolhatok.”

A Q3 végén Rosberg csapatrádión érdeklődött afelől, hogy az akkor első pozícióban álló versenyző a száraz, vagy a még nedves íveket használja-e. A német pilóta elmondta, nem tudta, hogy csapattársa, Hamilton áll az élen.

„Szokatlanok voltak a körülmények, nem gyakorolhattunk így, ezért csak érdekelt, hogy aki elöl áll, az mit csinál az ideális íven. Nem tudtam, hogy ez Lewis, csak arra kérdeztem rá, hogy a száraz vagy a vizes íveket használja-e. De ezt az információt nem lehet átadni, szóval azt a választ kaptam, hogy nem mondhatják meg.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!