Rosberg: Én kerültem el az ütközést - F1VILÁG.HU

Rosberg: Én kerültem el az ütközést

HIRDETÉS

Nico Rosberg sajnálja, hogy nem sikerült megtartania a rajtpozícióját a verseny végére, azonban jobban bosszankodna, ha nem tudott volna felzárkózni a rosszul sikerült start után.


Nico Rosberg sajnálja, hogy nem sikerült megtartania a rajtpozícióját a verseny végére, azonban jobban bosszankodna, ha nem tudott volna felzárkózni a rosszul sikerült start után.

Rosberg az első helyről indult, azonban a piros lámpák kialvását követően Hamilton, Vettel és Bottas is elment mellette, így a negyedik helyen autózott. A Mercedes taktikájának köszönhetően később sikerült az elévágás Bottasszal és Vettellel szemben is, így végül a negyedik helyen ért célba.

„Nagyon jó érzés, hogy sikerült feljönnöm a negyedik helyről, mert nem lett volna jó, ha ott maradok” – mondta Rosberg.

A német úgy érzi, ma meg kellett volna szereznie a győzelmet, azonban továbbra sem adja fel világbajnoki reményeit, és azon lesz, hogy a következő nagydíjon visszavágjon csapattársának.

„Rossz irányba megy a bajnokság, ma nyernem kellett volna – így legközelebb kell majd ezt tennem.”

A rajtot követően Rosberg és Hamilton között meglehetősen szoros csata alakult ki, ám a német egyelőre nem szeretne nyilatkozni arra vonatkozóan, hogy mennyire volt fair küzdelem kettejük között.

„Nem láttam még a felvételt. Biztosan közel volt, el kellett kerülnöm az ütközést, de ehhez most nehéz lenne bármit is hozzáfűznöm.”

„A belső ív a belső ív, szóval az a kanyar az enyém volt” – értékelte az esetet Hamilton, aki szerint nem történt szabálytalanság.

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!