Rosberg és Vettel nem, de Alonso opció lehet a Mercedesnek? - F1VILÁG.HU

Rosberg és Vettel nem, de Alonso opció lehet a Mercedesnek?

HIRDETÉS
A két korábbi német világbajnok, Sebastian Vettel és Nico Rosberg szerződtetése biztosan nem opció a Mercedes Forma-1-es csapata számára.
portrait, Circuit de Monaco, GP2306a, F1, GP
Fernando Alonso, Aston Martin F1 Team in the Press Conference

A német istálló azt követően került döntéshelyzetbe, hogy Lewis Hamilton bő két hete úgy döntött, 2025-ben a Ferrarinál folytatja majd Forma-1-es pályafutását — így 12 szezon után távozik a Mercedestől. A bejelentést követően Toto Wolff csapatfőnök arról beszélt, természetesen még fogalmuk sincs, kit ültetnek majd a hétszeres világbajnok helyére, ám hozzátette, talán eljött az ideje annak, hogy bátor döntést hozzanak.

Nagy kérdés, hogy a Mercedes-főnök egy fiatal tehetségre, vagy inkább egy rutinos öreg rókára gondolt, ha azonban utóbbiról van szó, akkor akár Nico Rosberg és Sebastian Vettel neve is felmerülhet: előbbi versenyző 2016 végén, utóbbi a 2022-es szezont követően intett búcsút a száguldó cirkusznak.

Vettellel kapcsolatban Wolff nemrég azt mondta, szerinte a négyszeres világbajnok nem tervezi az F1-be való visszatérést: „Szerintem meghozta a döntést, hogy már nem versenyez. Rendszeresen beszélünk, a minap is beszélgettünk, de nem arról, hogy nálunk fog vezetni a jövőben.”

Most pedig a 2016-os év bajnoka, Nico Rosberg szólalt meg annak kapcsán, hogy lehet-e reális esélye annak, hogy jövőre visszatérjen a Mercedeshez.

„Ennek vége, nem tervezem a visszatérést. Nagyon tisztelem a veszélyt” — mondta a Süddeutsche Zeitung című német lapnak a 2016-os év legjobbja. „Nem is tudnám csinálni. Egy egész évig intenzíven kellene készülnöm, már csak azért is, hogy az agyamban lévő szinapszisokat edzhessem.”

„Egy autóversenyzőnek szupergyorsan kell reagálnia nagy sebességnél, ráadásul precízen. Én a hosszú kihagyás után ezt az érzékemet elveszítettem. Az izmok is rendkívüli igénybevételnek vannak kitéve, pusztán a kormány tartásával az összes centrifugális erő közepette.”

Azzal, hogy Rosberg és Vettel látszólag kikerült a képből, a tapasztalat kétségkívül Fernando Alonso mellett szólna: a spanyol versenyző jelenleg második szezonját tölti az Aston Martinnál, ahol év végén lejár a szerződése. Ő ugyanakkor azt mondta, a silverstone-i istálló élvez számára prioritást.

Arra a kérdésre, hogy kapcsolatba léptek-e már vele más csapatoktól, Alonso így felelt: „Nem közvetlenül velem, de biztos vagyok benne, hogy alapvetően van érdeklődés arra vonatkozóan, hogy tudják, hogy állok a jövőt illetően.”

„Az, aki a legtöbb érdeklődést mutatta felém, és aki hetente kérdez erről, az Aston Martin. Szóval meglátjuk.”

Hirdetés

Érdekesség, hogy az Alonso pályafutását egyengető Flavio Briatore nemrég közösségi oldalára töltött fel egy fotót, miszerint a Mercedes-főnök Toto Wolff-fal kávézgat a Cova nevű monacói kávézóban, ahol gyakran összeülnek az osztrák szakemberrel…

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!