Rosberg idén először a dobogó tetején

Nico Rosbergnek összejött az áhított győzelem, mögötte csapattársa, Lewis Hamilton végzett, a harmadik pedig Sebastian Vettel lett a Ferrarival.


Nico Rosbergnek összejött az áhított győzelem, mögötte csapattársa, Lewis Hamilton végzett, a harmadik pedig Sebastian Vettel lett a Ferrarival.

A mezőny 26 ℃-os levegő- és 47 ℃-os pályahőmérséklet mellett rajtolt el – a startot követően a második helyről induló Vettelnek sikerült megelőznie a Mercedeses Lewis Hamiltont. A zöld jelzés után Kimi Räikkönen és a williamses Felipe Massa is előrébb tudott jutni, az első tíz versenyző közül így csak Nico Rosberg és Valtteri Bottas őrizték meg rajtpozíciójukat.

Egy jó taktikának köszönhetően Hamilton végül visszavette Vetteltől a rajtnál elveszített második pozícióját, a német versenyző nem is tudott visszatámadni, ezt követően folyamatosan a forgalomra panaszkodott, szerinte értékes időt veszített ellenfelei miatt.

Valtteri Bottas, a Williams versenyzője az egész futam során tartotta negyedik pozícióját, azt a verseny végén sem adta ki a kezéből, amikor Kimi Räikkönen próbálta támadni őt. Mögöttük Bottas csapattársa, Felipe Massa végzett a hatodik helyen, ő volt az utolsó versenyző, aki nem kapott kört Rosbergtől. A hetedik helyen Daniel Ricciardo végzett a Red Bull-lal, nyolcadik lett Romain Grosjean, kilencedikként, így pontszerző helyen zárt a szintén hazai közönség előtt versenyző Carlos Sainz, őt pedig Daniil Kvyat kísérte be a célba tizedikként.

A verseny egyik furcsa jelenetét a Lotus és Pastor Maldonado nyújtották, amikor a venezuelai törött hátsó szárnyával a bokszba hajtott – a csapat egyszerűen letörte a sérült alkatrészt és így versenyzőjüket gyakorlatilag „fél hátsó szárnnyal” küldték vissza a pályára. A Lotus hiába működött a hiányos szárnnyal, Maldonado számára később véget ért a verseny.

A hazai közönség sztárja, Fernando Alonso a 28. körben feladni kényszerült a futamot – a spanyol a bokszba hajtott, majd csak nehezen sikerült megállnia a garázs előtt, szerencsére azonban egyetlen csapattag sem sérült meg. „Aggódtam, miután elveszítettem a pedált – de nagyon gyors volt [az emelő ember], szóval szerencsére nem sérült meg senki” – nyilatkozta Alonso kiesését követően.

Problémás volt a futam során Romain Grosjean kiállása is a Lotusnál – itt nem volt annyira szerencsés az autót emelő csapattag, őt ugyanis ellökte az autó, később fájdalmait borogatással kezelték.

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Hozzájárulok, hogy az F1VILAG.HU hírlevel(ek)et küldjön számomra, és közvetlen üzletszerzési céllal megkeressen az általam megadott elérhetőségeimen saját vagy üzleti partnerei ajánlatával:*
Hozzájárulok (Az adatkezelés részletei »)

Görgess tovább az újdonságokért!

HIRDETÉS

Kapcsolódó cikkek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

További hírek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

Exkluzív F1-es videók!

Imádod a Forma-1-et? Megnézel mindent, ami kedvenc sportágadról szól? Akkor ne maradj le YouTube-csatornánk újdonságairól sem!