Rosberg nem aggódik a mai lemaradás miatt

Nico Rosberg biztos benne, az Osztrák Nagydíj szombati időmérő edzésén képes lesz harcba szállni csapattársa, Lewis Hamilton ellen a rajtelsőségért.


Nico Rosberg biztos benne, az Osztrák Nagydíj szombati időmérő edzésén képes lesz harcba szállni csapattársa, Lewis Hamilton ellen a rajtelsőségért.

Az első spielbergi edzésnapon Hamilton volt a leggyorsabb, a brit pilóta mintegy 4 tizeddel volt gyorsabb a bajnoki tabellát vezető Rosbergnél.

A német versenyző azonban nem aggódik, elmondása szerint nincs lépéselőnyben csapattársa.

„Montrealban is gyorsabb volt pénteken, de amikor elérkezett az időmérő, én is ugyanott voltam, ahol ő” – mondta Rosberg.

„Persze keményen kell dolgoznom ma este, hogy találjak még némi időt. Elég szoros a küzdelem kettőnk között. Remélem, hogy még mindig előnyben vagyunk a többiekkel szemben – a ma látottak alapján ez a helyzet, szóval a pole kettőnk között dőlhet el.”

„Fontos a rajtelsőség, hiszen a versenytempónk is azonos lesz majd, és óriási előny az, ha az ember elsőként fordulhat el az első kanyarban.”

A pénteki edzésnap után maga Hamilton sem tulajdonít komoly jelentőséget az eddigi eredményeknek.

„Meggyőződésem, hogy Nicónak is van még valami a tarsolyában” – mondta a 2008-as év bajnoka.

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Hozzájárulok, hogy az F1VILAG.HU hírlevel(ek)et küldjön számomra, és közvetlen üzletszerzési céllal megkeressen az általam megadott elérhetőségeimen saját vagy üzleti partnerei ajánlatával:*
Hozzájárulok (Az adatkezelés részletei »)

Görgess tovább az újdonságokért!

HIRDETÉS

Kapcsolódó cikkek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

További hírek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

Exkluzív F1-es videók!

Imádod a Forma-1-et? Megnézel mindent, ami kedvenc sportágadról szól? Akkor ne maradj le YouTube-csatornánk újdonságairól sem!